„Az átlagember az erőszakot látja az iszlámból”

Az Európában élő muszlimok túlnyomó többsége elítéli a radikális nézeteket, békés együttélést akar, véli. Kovács Attilával, a pozsonyi Komenský Egyetem oktatójával beszélgettünk. Az iszlám mint vallás önmagáról azt állítja, hogy békés. Miért van az, hogy a világban a szélsőséges terrorista merényletek többsége épp az iszlámhoz kötődik?Alapjában minden vallás azt állítja magáról, hogy békés. Az iszlámról, a kereszténységről, a zsidóságról, a buddhizmusról, de akármilyen más vallásról elmondható, hogy békés, viszont ez megkötésekkel érvényes. Mint más vallásokban, az iszlámban is megvan a vallásilag megalapozott erőszak. Annak, hogy az iszlámhoz különböző radikális szervezetek kötődnek, több oka is van. Egyrészt az iszlám hívei gyakran olyan térségekben élnek, melyek más okból – tehát nem azért, mert muszlimok lakják – a világ konfliktuszónái közé tartoznak. Jellegzetesen ilyen mondjuk a Közel-Kelet, ahol nem az iszlám miatt van a konfliktus, hanem elsősorban a kőolaj miatt. A kaukázusi régió is ilyen, ahol a kőolaj és az orosz érdekek is évek óta szítják a konfliktusokat. Másrészt nagyon sok olyan hely van a világban, ahol konfliktusok vannak, muszlimok pedig nincsenek, ilyen például Thaiföld. Mivel számos, konfliktusok által terhelt régióban élnek muszlimok, ezt egyesek kihasználják arra, hogy vallási, ideológiai szempontból próbálják oldani a helyzetet. Egyfajta vallási alapokon nyugvó ideológiát gyártanak. Erre pedig minden vallás alkalmas, az iszlám is. Az iszlám viszont önmagában nem erőszakos vallás, ugyanúgy, ahogy a hívei sem radikális vagy erőszakos terroristák. Az iszlám hatalmas kultúrkör, a könyv vallása, de mintha évtizedek alatt elmaradt volna a világ többi részétől. Hol történt ez a kisiklás?Az iszlámnak világszerte 1,6 milliárd híve van, a világ második legnagyobb vallása. Indonéziától Marokkóig, a Kaukázustól Mozambikig hatalmas területet ölel fel. Ez a vallás viszont nem egységes, tehát nem lehet szerves egységként tekinteni rá. Épp ez az egyik alapvető gond, amit gyakran nem tudatosítunk, hogy itt nem egy iszlámról, hanem sok fajtáról beszélünk. Nemcsak arra gondolok, hogy vallási, ideológiai szempontból különböznek egymástól az iszlám egyes irányzatai, hanem arra is, hogy másképp élik meg vallásukat a különböző társadalmi helyzetben lévő muszlimok. Ebből a szempontból is komplikált ez a problémakör. Azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az iszlám valahol elmaradt. Nézzük csak meg, hol építik a világ legextravagánsabb épületeit: épp az Arab-öbölben. Ez egy példa arra, hogy az iszlám világnak nagyon sok dimenziója van. Nem is gazdasági, inkább ideológiai lemaradásra gondoltam…Véleményem szerint nem lemaradásról kell beszélni, hanem inkább arról, hogy az iszlám a 19. század óta egyfajta krízisben van; keresi azokat az arcait, amelyeket a modernitás felé megmutathatna, ez pedig nem mindig járható út, gyakran zsákutca. A radikális szervezetek tevékenysége például egyértelműen ilyen zsákutcának tekinthető. Erőszakos tetteik miatt viszont épp őket látni a leginkább, róluk olvasni a legtöbbet, ezekről szól a híradások túlnyomó többsége. Ez a radikalizmus, ez az erőszak és az, amit az átlagember az iszlámból lát viszont a már említett 1,6 milliárdos nagyságrendű jéghegynek csupán a csúcsa. A világ erre figyel fel, az iszlám viszont nem erről szól, s az emberek számára elveszik a dolgok lényege. Európában több millió muszlim él, az erőszakos merényleteket pedig a legfiatalabb generáció követi el, amely mintha gyökértelenné vált volna, nem találja helyét a társadalomban, nem képes integrálódni. Ezért folyamodik ilyen szélsőséges cselekedetekhez?Az integrációs politika több szempontból is gondot jelent. A Charlie Hebdo magazin szerkesztőségét lemészároló két fiatal második generációs muszlim volt Franciaországban, de vannak már harmadik, negyedik generációs muszlimok is. Ebből a fiatal nemzedékből sokan úgy gondolják, hogy az integrációs modell megbukott, hiszen elődeik, szüleik, nagyszüleik is megpróbáltak beilleszkedni a társadalomba, de a rendszer nem működött, a társadalom peremén maradtak, gyakran találkoztak radikális nézetekkel, rasszizmussal. Másrészt bekövetkezett a gazdasági válság, amely a társadalom legszegényebb rétegeit érintette a leginkább, tehát azokat, akik a periférián vannak, például a muszlim fiatalokat, akik nagyvárosok elővárosaiban élnek nagy lakótelepi gettókban. Ez a kilátástalanság, a munkanélküliség és sok egyéb okozta, hogy elkezdték keresni új identitásukat, azt, amiről azt gondolják, megfelelő a számukra. Sokan így jutottak el a radikalizmushoz. Viszont messze nem minden muszlim fiatal gondolkodik így. Bármennyire egyértelmű is, hogy például az Európában élő muszlimok csak parányi része szélsőséges, mégis elkerülhetetlen, hogy az emberek körében felerősödjön az iszlamofóbia. Egy ilyen erőszakos merénylet ugyanis rányomja a bélyegét a társadalomra. Nem tart attól, hogy felgyorsul az erőszakspirál? Lehet ez ellen valamit tenni?Ez fontos kérdés, ugyanis az iszlamofóbia valóban erős, s ha meg szeretnénk nevezni Európa legiszlamofóbb országát, az egyértelműen Csehország lenne, bármennyire furcsán is hangozzék. Ez egyszerűen statisztikai tény. Ahhoz, hogy az iszlámot ne blokként kezeljük, hogy ne állítsuk, a muszlimok mind egyformák, hogy az iszlám erőszakos vallás, az kellene, hogy ismerjünk egy muszlimot. Tudjuk, hogy Szlovákiában is az északi régiókban a legerősebb az ellenszenv a magyar kisebbség ellen, tehát ott, ahol soha nem láttak élő magyar embert, s hasonló okok miatt olyan iszlamofób a cseh társadalom is. Radikálisok mindig is voltak, a kérdés viszont az, hogy mennyire tudjuk mindezt kezelni. Nem kamerák előtti pózolás és erős kijelentések kellenének a muszlim vagy az európai vezetőktől, hanem valós alapokon nyugvó párbeszéd. Nem vitrinben kell mutogatni, hogy itt egy mérsékelt muszlim és itt egy muszlimokkal beszélgető toleráns politikus, hanem egy tényleges párbeszédet kellene kialakítani, de nem az iszlámmal, hanem egyes muszlimokkal. Itt a kis Szlovákiában is sok különböző muszlim él, albánok, arabok, szlovákok és magyarok is egyébként, s ők mind nagyon eltérően látják az egész problémát, nem beszélve olyan nagy országokról, mint például Franciaország. Ráadásul, ami tovább nehezíti a dolgot, hogy a muszlim közösségekben van egy csendes többség. Többségük inkább nem avatkozik be a közügyekbe, inkább megvan a saját kis életében. Félnek az iszlám nevében fellépni, ugyanis attól tartanak, hogy a többségi társadalom automatikusan radikálisnak fogja őket tartani. Inkább tartják a szájukat. Hogy ezen változtassunk, az kell, hogy a többség is belépjen egy párbeszédbe, amely most muszlim vezetők és politikusok között folyik. A közösségben is működnie kellene ennek a párbeszédnek.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"174677","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]Elkezdődhet egy párbeszéd, ha Mohamed-karikatúrákat jelentetünk meg?Ez sem szerencsés, ennek a mérsékelt muszlimok sem örülnek, ők viszont tudják: annak, hogy szabadon gyakorolhatják vallásukat, ugyanaz az oka, mint annak, hogy szabadon lehet Mohamed-karikatúrák közölni a sajtóban. Azért a szabad vallásgyakorlás sem egyértelmű mindenhol. Szlovákiában nem regisztrálhat a muszlim közösség hivatalosan vallást, nem építhetnek mecseteket…Ez az a kettősség a dologban, hogy Európában egyenlők is, meg nem is. Egyesek tolerálják is, meg nem is a muszlimokat. Sokan a muszlimok közül is azt mondják, hogy ha a többség is csak egy bizonyos pontig toleráns, akkor a mi toleranciánk sem lesz határtalan. Gyakori érv, hogy ha egyszer beengedtük őket Európába, akkor tiszteljék a mi kultúránkat, éljenek a mi szabályaink szerint.Viszont az integrációt és az asszimilációt meg kell különböztetni. Ez olyan lenne, mintha tőlünk valaki azt akarná, ne beszéljünk magyarul, ne adjunk ki magyar nyelvű újságot. Az iszlámmal kapcsolatban ezek a nézetek nem etnikai, hanem vallási szinten merülnek fel. A határok viszont mindig megvannak. Amikor párbeszédről beszélek, akkor kompromisszumra is gondolok, mindkét félnek engednie kell. Egyelőre az európai modell úgy néz ki, hogy az állam erővel kialakítja a status quót, párbeszéd nélkül, kompromisszum pedig nem létezik. Ezen a téren is az segítene a leginkább, ha nem politikusok és hivatalnokok döntenék el ezeket az ügyeket, hanem olyan szakemberek, akik értik ezt az egészet. Társadalomtudósok, orientalisták tudnának erről valamit mondani, ők képesek megítélni a helyzetet. Egy hivatal nem képes megkülönböztetni, hogy ki a síita és ki a szunnita muszlim, nem beszélve a kisebb részletekről.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"174676","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]Szlovákiában például alig találkozik az ember muszlimmal, mégis erős az iszlámellenesség. Mivel magyarázható ez az ellenszenv, létezik iszlamofóbia iszlám nélkül?Ami Szlovákiában igazán zavar, az az érdektelenség. Kicsi a muszlim közösség, s ezért ez mintha senkit nem is érdekelne, a társadalom nem figyel rá. „Alig vannak, nem jelentenek semmit” – állítják sokan, de ez hosszú távon nagyon nem kifizetődő politika. S itt ismét visszatérek arra, hogy ha az emberek egymással beszélgetnek, és van egyfajta dialógus, akkor nehezebben alakulnak ki konfliktusok, radikális helyzetek. Mennyire kifizetődő a szigorú bevándorlási politikai? A franciaországi terrortámadások után Robert Kaliňák belügyminiszter kijelentette, Szlovákia annak köszönhetően is nagyobb biztonságban érezheti magát, hogy a letelepedési engedélyek kiadását rendkívül szigorú feltételekhez kötöttük.A Franciaországban lövöldöző két fiatal kezdetben kábítószert árult és hasonló dolgokkal foglalkozott, nem iszlám radikalizmussal. A szigorú bevándorlási politika nem old meg semmit. Ki ítéli meg azt, hogy kit engedhetünk be és kit nem? Ismét hivatalnokok és politikusok, azok pedig nem értenek hozzá, hogy ki kicsoda. Ráadásul a bevándorlási politikát nem itt kell megoldani, hanem azokban az országokban, ahonnan az emberek jönnek. A szóban forgó országok pedig olajat termelnek, épp azért vannak ott olyan viszonyok, amilyenek. Mi európaiak szeretnénk az olaj árát megfelelően lent tartani, ezért nem fogunk nagyon beleavatkozni abba, ami ott zajlik. Nem kell megtiltani, hogy valaki bejöjjön hozzánk – egyébként nem mintha nagyon itt akarnának maradni Szlovákiában – ugyanis az, hogy valakit megállítunk a határon, nem old meg semmit.