Az asszír menekült gyerekeknek is kezdődik az iskola

Nyitra |

<p>A Nyitrai kerületben élő iraki menekült gyerekek közül nyolcan az óvodát, tizenkilencen pedig az alapiskolát kezdik meg hétfőn a nyári szünidő után. Az iskolás korú gyerekek egy része már tavaly megkezdte tanulmányait.&nbsp;</p>

Középiskolába tizenketten jelentkeztek, hatan pedig főiskolára készülnek - tájékoztatott a belügyminisztérium. A felnőttek közül kettőnek van állandó munkaviszonya, ketten szeptemberben kezdenek dolgozni, öten pedig brigádmunkát végeznek. A többiek elhelyezkedése még nem megoldott. A Nyitrai kerületben összesen 111 iraki asszír menekült él jelenleg.  HÁROM IRAKI CSALÁD TÁVOZOTT, MERT AZ IDŐSEK NEM TUDTÁK MEGSZOKNI A KÖRÜLMÉNYEKET Szlovákia augusztusban befogadott egy szíriai menekült anyát is két lányával együtt, az egyik hat, a másik 11 éves. A menedékkérők Görögországon keresztül érkeztek Szlovákiába. Jelenleg a homonnai menekültközpontban tartózkodnak, hogy innen hová helyezik őket, még kérdéses.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?