Az Arany gyűrű a nógrádi régió jövője

Losonc. A közelmúltban elkészült egy tanulmány, amely a Neogradiensis Euro Régió szerepét, az itt rejlő lehetőségeket és a terv megvalósulása esetén a kiváltott gazdasági fejlődés hatásait tárgyalja.

Az Arany gyűrű elnevezésű tanulmány szlovákiai előkészítésén Csúsz Péter közel két évig dolgozott. A Losonci Járási Hivatal elöljáró-helyettese elmondta: „Szlovák–magyar viszonylatban a határmenti térségek infrastruktúrája sehol nem olyan gazdag, mint a Losonc–Salgótarján vonalon, ezért szinte ideális lehetőségeket teremt egy erős, sokfunkciós korridor kialakításához. A természetes kapcsolódási irányok itt mindig is észak–déli irányúak voltak, a kelet–nyugatit szorgalmazták ugyan, de nem építették ki. Lemérhető ez azon is, hogy milyen hatalmas a közúti forgalom a Pozsony és Kassa közötti déli vonalon és ehhez képest milyen gyenge minőségű az úthálózat, sok a balesetveszélyes hely, a terepviszonyok miatt nagyon lassú a közlekedés. Ezek a tényezők sajnos elriasztják még a legelszántabb befektetőket is. Ugyanez vonatkozik a vasúthálózatra. Mivel ezen a vonalon csak egy nyomtáv létezik és nincs villamosítva a Zólyom– Kassa közötti déli vonalszakasz, a vasúti közlekedés emiatt is lassúbb. Hiába jelölték ki az ipari parkok helyét, ha nem lehet megközelíteni ezeket a területeket” – mondta lapunknak Csúsz.

Az Arany gyűrű gazdasági térség elképzelésnek pontosan az a lényege, hogy a most még nehezen megközelíthető, elmaradott, magas munkanélküliségű régiót egy olyan közép-európai gazdasági térségbe kapcsolja be, amelynek természetes központja Budapest, az átkötéseknek viszont természetes vonala a Salgótarján–Losonc korridor”. A terv megvalósítása azért is rendkívül fontos, mert a lakosságnak megélhetést, a régiónak biztos fejlődést biztosítana, és új távlatokat nyithatna a nógrádi és a gömöri magyarok és szlovákok előtt egyaránt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?