Az Általános Egészségbiztosító elfogadja az ÚDZS javaslatait, átdolgozza a takarékossági intézkedéseit

Több pénz kell az Általános Egészségbiztosítónak

Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) elfogadja az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) javaslatait, és keszen áll arra, hogy a takarékossági intézkedéseket ezeknek megfelelően módosítsa. Az intézkedéseknek a biztosító veszteségét kellene csökkenteniük – tájékoztatott Marianna Bublavá, a VšZP kommunikációs osztályának menedzsere.

A biztosító ezen a héten 38 intézkedést mutatott be az ÚDZS-nek, amelyeknek köszönhetően ebben az évben 49 millió eurót tudna megtakarítani. A biztosító igazgatósága szerint természetes, hogy a leghatékonyabb megoldás megtalálásához több szakmai egyeztetésnek kell lezajlania. „Meg kell azonban jegyezni, hogy elemzéseink az ÚDZS 2022-es és 2023-as intézkedései alapján készültek, és a jelenlegi lépések kidolgozása során mind pénzügyi, mind anyagi szempontból túlléptünk ezeken. Ennek ellenére az ÚDZS elégtelennek minősítette őket. Ezért folytatni fogjuk a megbeszéléseket, és nyitottak vagyunk a javaslataikra” – közölte a VšZP igazgatósága.

A biztosító vezetősége megemlítette, hogy az intézkedéseken szakértők csapata dolgozik. Sajnálja, hogy egy szakmai kérdés „sajtóbeli üzengetéssé” változott.

A takarékossági intézkedések elutasításáról csütörtökön (július 11.) tájékoztatott az ÚDZS. Michal Palkovič elnök azt közölte a TASR-rel, hogy olyan intézkedések előterjesztését várja, amelyek összhangban lesznek az közpénzek konszolidációjával. A hivatal lát még teret olyan lépések elfogadására, amelyek az állami biztosító gazdálkodását tényleg hatékonyabbá teszik.

A VšZP ezek nélkül az intézkedések nélkül 2024-ben 169 millió eurós veszteséggel számol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?