Zuzana Čaputová államfő pénteken feltételes elnöki kegyelemben részesített négy személyt. Közülük hárman marihuánabirtoklásért vagy -termesztésért voltak elítélve, egy háromgyerekes édesanya pedig adócsalás miatt. A TASR-t Martin Strižinec, az államfő szóvivője tájékoztatta.
Az államfő feltételes elnöki kegyelemben részesített négy személyt
„A kegyelemben részesített férfiak nem árulták a marihuánát. Részben azért birtokolták, illetve termesztették nagyobb mennyiségben, mert így akarták enyhíteni az egészségi problémáikat. Korábban nem voltak elítélve még, és a büntetés-végrehajtási intézmények is pozitívan értékelték őket” – magyarázta a szóvivő.
Az egyik esetben egy 28 éves férfiről van szó, akit öt év és hat hónapra ítéltek marihuána beszerzése és birtoklása miatt. A büntetésből már több mint négy év és egy hónap letelt. A büntetés ideje alatt három évig tanult, és kiváló tanulmányi eredményeket ért el.
A másik elítélt egy 35 éves férfi, aki a kertjében ültetett marihuánát, de ezt nem árulta. A szóvivő elmondta, hogy a termesztett növényeket részben saját használatra termesztette, részben kísérleti jelleggel szerves trágyát készített belőlük, amelyet a saját kertjére használt. Őt öt év szabadságvesztésre ítélték, és ebből eddig több mint két évet és egy hónapot töltött le.
A harmadik, 23 éves férfit marihuánatermesztés- és birtoklás miatt ítélték el öt évre. A büntetéséből eddig több mint egy évet és három hónapot töltött le. „A nagyobb mennyiségű marihuánát kizárólag saját használatra tartotta, részben egészségügyi problémák enyhítésére. Kedvezőtlen családi helyzete miatt a nagyanyjával élt egy háztartásban, akiről a megromlott egészségi állapota miatt gondoskodnia kellett” – állapította meg Strižinec.
A negyedik esetben egy háromgyermekes anyát részesített kegyelemben az államfő. A 38 éves nőt két évre és három hónapra ítélték el egy tíz évvel ezelőtti, Németországban elkövetett adócsalás miatt. Az államfő figyelembe vette, hogy nem a nő kezdeményezte a csalást, csupán segédkezett benne, illetve azt is, hogy egyedül gondoskodik a gyermekeiről, miközben a legkisebbet még szoptatni kell.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.