Zuzana Čaputová államfő kedd délután elfogadta Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter lemondását.
Az államfő elfogadta Kolíková lemondását
A tárcát ideiglenesen Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes, beruházásokért, regionális fejlesztésekért és digitalizálásért felelős miniszter fogja vezetni.
Kolíková azután nyújtotta be a lemondását, hogy Igor Matovič (OĽANO) vasárnap (március 21.) bejelentette: hajlandó lemondani a miniszterelnöki posztról, de ezután is a kormány tagja akar maradni. A lemondásának feltétele, hogy Richard Sulík (SaS) miniszterelnök-helyettes távozik a kormányból, és lemondanak Mária Kolíková igazságügy-miniszter, Juraj Šeliga, a parlament alelnöke (mindketten Za ľudí), valamint Jana Bittó Cigániková (SaS), az egészségügyi bizottság elnöke is.
Kolíková még a hivatalos lemondása előtt kilátásba helyezte, hogy kész visszatérni, ha sor kerül a kormány átalakítására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.