Az állam mentőövet dob a bérlőknek

étterem
Pozsony |

Az állam besegít a bérleti díjak megtérítéséhez a koronavírus-járvány miatt bezárt vállalkozásoknak – az ezzel kapcsolatos jogszabályt kedden a parlament is elfogadta. A támogatást 70–100 ezer bérlő veheti igénybe.

A bérlőknek nyújtott állami támogatást a gazdasági tárca által folyósított dotációkról szóló jogszabály teszi lehetővé, amelyet kedden a parlament gyorsított eljárásban, nagy többséggel fogadott el, a jelen levő 133 képviselőből 129 szavazott igennel.

„A jogszabályt még alá kell írnia a köztársasági elnöknek, és meg kell jelennie a Törvénytárban. A támogatási sémát a jövő hét folyamán fogadhatják el, és ekkor érkezhet meg az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos döntése is. A támogatást igénylők így valamikor a nyár folyamán juthatnak hozzá a pénzhez”

– nyilatkozta Jana Kiššová, a gazdasági miniszter tanácsadója. Az előzetes becslések szerint az államnak nagyjából 200 millió eurójába kerül majd a bérlők kisegítése, ez az összeg azonban nem fix, vagyis még változhat. Kiššová szerint a támogatásokat részben a csekély összegű (de minimis) séma alapján fizetik majd, ahol a felső határ 200 ezer euró egy-egy igénylőre, részben pedig a „Covid” séma alapján, ahol a felső határ 800 ezer euró.

„A támogatás iránti kérvényt a bérbeadó nyújtja majd be a bérlő nevében” – nyilatkozta Richard Sulík gazdasági miniszter. A támogatás azoknak a vállalkozóknak jár, akiknek a koronavírus-járvány miatti megszorítások nem tették lehetővé, hogy nyitva tartsanak. Egy módosító javaslatnak köszönhetően azonban a támogatás nem csupán a vállalkozóknak, hanem olyan jogi személyeknek is jár, amelyek nem vállalkozók, vagyis például olyan nonprofit szervezetek, polgári társulások, amelyek színháztermet, mozit, éttermet működtetnek.

Az állami támogatás összege a bérlő és a bérbeadó közötti egyezségtől függ, az állam ugyanis ugyanakkora arányban járul majd hozzá a bérlők által fizetett bérleti díjakhoz, mint amennyit a bérbeadók elengednek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a bérbeadó a bérlő által fizetett díj 50 százalékát elengedi, a fennmaradó 50 százalékot az állam állja, vagyis a bérlőnek nem kell fizetnie egy centet sem.

A támogatás így nem haladhatja meg a bérleti díj 50 százalékát. Ha bérbeadó úgy dönt, hogy például csak a díj 20 százalékát engedi el, akkor az állam is csak 20 százalékkal száll be, vagyis a bérlőnek a díj 60 százalékát ki kell fizetnie. Ha pedig a bérbeadó ragaszkodik az eredeti díj teljes összegű kifizetéséhez, ezt teljes egészében a bérlőnek kell kifizetnie. A bérbeadók ezt azonban nem követelhetik tőlük azonnal, a díjat négy évre szétosztott részletekben fizethetik be. A négyéves részletfizetési időszak ideje alatt a bérbeadók ráadásul egyoldalúan nem növelhetik a bérleti díjat. Ez azonban nem vonatkozik azokra az esetekre, amelyekben a bérbeadónak ezt a jogát a február 1-je előtt megkötött bérleti szerződés tartalmazza.

„Tekintettel az idő rövidségére, a kérvényeket csak elektronikus úton lehet majd benyújtani a gazdasági tárca portálján közzétett elektronikus űrlapon keresztül. A gazdasági tárca pedig köteles lesz elektronikus úton értesíteni a kérvényezőket, hogy elfogadta-e a beadványukat”

– nyilatkozta Kiššová, aki szerint a támogatások kifizetésére több fázisban kerülhet sor. Sulík szerint a leghatékonyabb megoldás az lenne, ha az „egy nap, egy megye” elvet követnék, hogy az érintettek a lehető leggyorsabban hozzájussanak a támogatáshoz. „A pénzosztást a legszegényebb megyéknél kellene elkezdeni” – tette hozzá Sulík. Kiššová szerint az előzetes becslések alapján azzal számolnak, hogy a támogatást nagyjából 70–100 ezren igénylik majd. Az állami támogatással kapcsolatos részleteket a gazdasági tárca honlapján (www.mhsr.sk) teszik közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?