Az adócsalók nem ússzák meg

Pozsony |

<p>A rendőrségnek jók a felderítési mutatói az adócsalások és a környezetvédelmi jellegű bűncselekmények estén, a csalásokat és a hűtlen kezeléseket azonban nehezebben tudják feltárni.</p>

Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a gazdasági bűnözés lappangó bűnelkövetési forma, ezért a rendőrség prioritásai közé tartozik, hogy javítsák a felderítést.

Januártól szeptember végéig 4787 csalást sikerült felderíteni, ez 0,33 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A klasszikus csalások – amikor a bűnelkövető az áldozat megtévesztésével jut anyagi előnyhöz – mellett növekedett a hitelcsalások, a tőkecsalások, és a biztosítási csalások száma is, valamint a csődtömeg kárára elkövetett csalások.

Az adó- és jövedéki csalások felderítési mutatói 66 százalékkal javultak az előző év hasonló időszakához képest, 2429 adócsalóval, vagy jövedékitermék-csalást elkövetővel szemben indult eljárás.

A környezetvédelmi jellegű bűnelkövetésnek is komoly gazdasági hatásai vannak. A rendőrség ide sorolja az állatkínzást, a vadorzás, a védett fajok csempészetét, a hulladékgazdálkodási visszaéléseket, a környezetszennyezést. Év elejétől szeptemberig 843 esetet derítettek fel, ami 31 százalékkal több, mint tavaly.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?