Közélet

Közzétették, milyen korlátozások lesznek érvényesek: kérdések és válaszok!

Pozsony | A kormány ismertette, milyen korlátozások lesznek érvényesek a következő hetekben.
Demecs Péter

2020. október 22. 20:34

Frissítve
covid
- TASR-felvétel

Mit jelent a szombattól hatályos kijárási tilalom?
Annyit, hogy a lakhelyünket csak éjjel 1 és hajnali 5 óra között hagyhatjuk el. Ezen kívül csak akkor mehetünk ki, ha koronavírustesztre vagy munkába megyünk, esetleg ha iskolába visszük a gyermekünket. További kivételt kapnak, akik a legközelebbi élelmiszerboltba, gyógyszertárba, orvoshoz, postára, bankba, biztosítóba, autószervizbe, vagy benzinkútra látogatnak el, ha esetleg valamelyik közeli rokonukat gondozzák, vagy ha háziállatukat sétáltatják, ezt viszont legfeljebb 100 méterre tehetik meg állandó lakhelyüktől.

Az első hullám idején engedélyezték, hogy az emberek legalább a természetben sétálhassanak. Erre most is van lehetőség?
Igen, de csak abban a járásban, amelyben élnek az emberek, vagyis távolabbi túrákat nem szervezhetnek. 

Temetésre lehet menni?
Igen, de a temetéseken is be kell tartani a szigorú higiéniai előírásokat. Ezt leszámítva azonban tilos lesz a temetőlátogatás.

Hogyan fognak működni az iskolák?
Hétfőtől már csak az óvodások és az alsó tagozatosok járnak be, a felső tagozatosoknak át kell állniuk a távoktatásra. Az intézkedés november 27-ig van érvényben. Branislav Gröhling oktatási miniszter továbbá az egyetemek rektorait is arra kérte, hogy válasszák a távoktatást, ha még eddig nem tették meg. További fontos információ, hogy a következő két hétben pénteken és hétfőn tanítási szünet lesz az országos teszteléssel kapcsolatos előkészületek miatt.

Mi a helyzet az éttermekkel, kávézókkal, a kozmetikusokkal, fodrászokkal? 
Bár az intézkedések értelmében nem kell bezárniuk, ám a kijárási tilalom miatt az emberek nem látogathatnak el ezekre a helyekre, így valószínűleg sokan kénytelenek lesznek szüneteltetni a működést. Azok az éttermek maradnak majd nyitva, amelyek meg tudják oldani a házhoz szállítást. 

Miért engedélyezik a hajnali 1 és 5 óra közti szabad mozgást?
A Denník N információi szerint azért döntött így a kormány, mert a törvény értelmében a veszélyhelyzet alatt is csak bizonyos időintervallumban lehet szabályozni az emberek mozgását. Az alkotmányjogászok már az első hullám idején is állítólag arra figyelmeztettek, hogy a teljes 24 órás mozgáskorlátozás jogilag problémás lehet.

Hogyan ellenőrzi majd a rendőrség, hogy az emberek betartják-e az intézkedéseket?
Roman Mikulec belügyminiszter úgy fogalmazott, hogy nem kell minden egyes élethelyzetben komoly rendőri beavatkozásra számítani, nem lesz rendőrterror. Az embereknek tehát többé-kevésbé maguknak kell vállalniuk a felelősséget, és alkalmazkodni az előírásokhoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem ellenőrizhetik őket az utcán, sőt, akár több száz eurós büntetést is kiszabhatnak.

Mi lesz azokkal, akiknek például az állandó lakhelyük Komáromban van, de munka vagy iskola miatt Pozsonyban élnek? Kell valamilyen speciális igazolás, hogy jogosan tartózkodnak az állandó lakhelyükön kívül?
A mozgáskorlátozás nem azt jelenti, hogy csak az állandó lakhelyünkön tartózkodhatunk. Vagyis ha valaki átmenetileg Pozsonyban él albérletben, nem feltétlenül kell hazautaznia, ám fontos, hogy a kijárási tilalmat itt is szigorúan tartsa be. Ha valaki mégis úgy dönt, hogy hazautazna, október 25-éig büntetés nélkül megteheti.

Ez lesz jövő héten, és mit várhatunk a következő hetekben?
Mindenszentekkor letesztelik az ország lakosságát, így október 31-től az előző válaszokban megadott kivételek azokra vonatkoznak csak, akiknek negatív koronavírustesztről lesz igazolásuk. A többieknek tíz napra karanténba kell vonulniuk – ez érvényes azokra is, akiknek a tesztje pozitív lesz, de azokra is, akik nem hajlandók részt venni az országos tesztelésen. A november 7-én kezdődő hétvégén ismételten elvégzik az országos tesztelést, s az azt követő héten ismét csak azokra vonatkozik majd kivétel, akik negatív teszttel rendelkeznek.

Mi lesz azokkal, akik már korábban megfertőződtek, de már abszolválták a tíznapos karantént?
Ezt még nem tudni. Lesznek kivételek, minden jel szerint azok is kivételt kapnak a tesztelés alól, akik az utóbbi időszakban – 90 napban – kigyógyultak a betegségből.

Mi lesz azokkal, akik külföldön dolgoznak?
A határokon egyelőre nem fognak ellenőrizni. Nem fogják megakadályozni azt, hogy az emberek külföldre menjenek dolgozni. Hétfőn ismételten összeül a válságstáb, s azon túl, hogy kiértékelik a tesztelés első fordulóját, amelyre a hétvégén kerül sor az északi régiókban, külön foglalkoznak majd a határátlépés esetleges szigorításával. Korábban arról volt szó, hogy nem zárják be a határokat, viszont kötelezővé teszik az antigénteszteket, tehát csak annak engedik meg a belépést az országba, aki a határon abszolválja az antigéntesztet.

Jogom lesz betegszabadságra, ha önszántamból otthon maradok és tíznapos karanténba kell vonulnom?
Nem. Viszont megegyezhet a munkáltatójával, hogy a munkáját otthonról fogja elvégezni. Ilyen esetben tíz napig otthonról fog dolgozni. Ha a munkáltató ebbe nem egyezik bele, az egyetlen lehetősége, hogy elmegy tesztelésre.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus
Frissítve

Koronavírus: 22 beteg elhunyt, 1849 fertőzöttet találtak csütörtökön

Balázs Fecó mti
Frissítve

Elhunyt Balázs Fecó

terasz

Mától új szabályok vonatkoznak az éttermek teraszainak a működtetésére

Diego Maradona

Szűk családi körben temették el Maradonát

koronavírus iskola

A Szlovákiai Városok Uniója kész támogatni az iskolai tesztelést

Párkány maradona

Diego, a nápolyi isten

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.