Augusztus második felében tárgyal ismét a Híd és az MKP

A kormányzó Híd tovább tárgyal a parlamenten kívüli MKP-val a választási koalíció létrehozásáról, feltehetően augusztus második felében ülnek ismét tárgyalóasztalhoz a kép párt vezetői – nyilatkozta Bugár Béla nyilatkozott a TASR-nek.

„Kirajzolódni látszik a választási koalíció, de nekünk is megvannak a feltételeink” - szögezte le Fiala Ilona, az MKP sajtótitkára. A Híd ugyanis a hétfői tárgyaláson átadta az MKP-nak együttműködési javaslattervezetét és feltételeit.

Ha az MKP állást foglal a javaslatainkkal kapcsolatban, feltehetően augusztus második felében ismét tárgyalóasztalhoz ülünk

– mondta Bugár.

Az MKP a héten már tanácskozott Bugárék javaslatairól, végső állásfoglalás augusztus második felében lesz, a párt akkor közli a feltételeit is. „Nekünk is megvannak a magunk feltételei, amelyeket szeretnénk belefoglalni a szerződésbe” - jelentette ki Fiala Ilona.

Ravasz Ábel, a Híd alelnöke hétfőn azt mondta, ha nem sikerül megegyezni az MKP-val, kénytelenek lesznek egyedül indulni a választáson. Hangsúlyozta, hogy kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk egymás alapelveit.

Az MKP etnikai párt, a Híd inkább interetnikus, és ez nem változhat

- tette hozzá Ravasz.

A másik két magyar párt, az MKDSZ és a Magyar Fórum szerint az együttműködés elsősorban a Híd és az MKP megegyezésén múlik.

Az MKP-n kívül a Híd tárgyalt már az MKDSZ-szel és a Magyar fórummal, valamint a parlamenten kívüli Šanca párttal, a Szlovákiai Roma Kezdeményezéssel (RIS) és a konzervatív SKS-szel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?