Ártalmas anyagokat tartalmazó szennyvíz folyik a pósai tározóba

Ján Budaj
Pozsony |

Ártalmas anyagokat tartalmazó szennyvíz folyik a szennyvíztisztítóból a pósai (Poša) tározóba, ahol az veszélyes anyagokkal keveredik. Innen a Kyjovský nevű patakba, majd az Ondavába és a Tiszába kerül.

A környezeti kár okozása egy olyan engedély alapján zajlott, amely ellentétben állt a törvénnyel. A szennyvíz kifolyásának a megakadályozása érdekében hétfőn lépések történetek az ügyben. Erről Ján Budaj (OĽANO) környezetvédelmi miniszter tájékoztatott a sajtótájékoztatóján.

„A szennyvíztisztító üzemeltetője a törvényt megsértve továbbra is környezeti terheket bocsát ki, annak ellenére, hogy az ottani környezet már amúgy is szennyezett” – mondta Budaj. Az ellenőrök a vizsgálataik során problémásnak értékelték az előforduló arzénmennyiséget. A tisztítóüzemet szintén ellenőrzésnek vetették alá. „Hagyni, hogy ártalmas anyagok áramoljanak a természetbe, illetve legalizálni vagy hamis engedélyekkel meghosszabbítani a környezetszennyezést, valamint annak az üzemnek működését, amely arzént juttat a környezetbe, szerintem kimeríti a bűncselekmény fogalmát” – jegyezte meg Budaj.

A környezetszennyezőt felszólították, hogy szeptember 2-ig jelenjen meg a kassai Környezetvédelmi Felügyeletnél. „A protokollt abban az esetben is megtárgyalják, ha a felszólításnak nem tesz eleget” – közölte Ján Jenčo, a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet igazgatója, aki szerint az ügyet még szeptemberben lezárják.

Budaj azt állítja, hogy a zöldtárca a lehető leggyorsabban lépett az ügyben, de be kellett tartania a törvény szabta eljárást, amely Budaj szerint „rugalmatlan”. A környezetvédelmi ellenőrzések végzésének jogi szabályozása nagyon merev, rugalmatlan, és a környezetvédelmi szerveknek nem teszi lehetővé, hogy azonnal és a megfelelő idő alatt reagáljanak” – magyarázta Michal Kiča, a zöldtárca államtitkára. Hozzátette: a tárca ezért olyan törvényt hoz létre, amely egységesíti az ellenőrző tevékenység eljárását, „szabad kezet ad” az ellenőrző szerveknek, és elhárítja az adminisztrációs terheket.

A környezetvédelmi miniszter elrendelte, hogy a minisztérium ellenőrei ellenőrizzék az eperjesi és a nagymihályi járási hivatalok környezetvédelmi osztályainak, valamint a kassai Környezetvédelmi Felügyelőségnek a tevékenységét. Húsz fölött van az ellenőrzésre szánt iratok száma. „Jó okunk van feltételezni, hogy korábban az állami hivatalnokok segítségével is engedélyezve volt a folyamatos környezetszennyezés. A szennyező anyagok kiengedésének pusztító következményeiről bizonyíthatóan többen is tudtak, de ennek a gyakorlatnak ezennel vége” – jegyezte meg. Azoktól az ellenőröktől, akik csődöt mondtak, Budaj meg akar szabadulni.

Az egykori őrmezői (Strážske) Chemko állami vállalat területén lévő több száz tonna toxikus PCB-hulladék megléte évtizedeken keresztül nem volt hivatalosan bizonyítva. Erre csak akkor derült fény, mikor a társaságot felszámolták, és az ipari telepet az állami szervek ellenőrizték. A múlt év elején a szomszédos területek egyik tulajdonosa nagy mennyiségű ilyen hulladékot tartalmazó rozsdás hordót talált a telep közelében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?