Április 30. a határidő

Pozsony. Április 30-ig élhetnek jogukkal azok az alkalmazottak, akik eddig még nem utalták át adójuk egy százalékát egyetlen nonprofit szervezetnek sem.

Ez a lehetőség csak azokra vonatkozik, akik nem készítenek adóbevallást, tehát adójukat a munkaadó utalja át az adóhivatalnak, és annak 1 százaléka több mint húsz korona. Ki kell tölteniük egy nyilatkozatot, melyben feltüntetik a kedvezményezett szervezet azonosítási adatait, melyek megtalálhatók valamennyi adóhivatalban és az interneten a www. rozhodni. sk című honlapon. Az érdeklődők az említett helyeken hozzájuthatnak a szükséges nyomtatványhoz is. A nyilatkozathoz mellékelni kell még a munkaadó igazolását is, mely tartalmazza az adó összegét, és egyben bizonyítja az adó befizetését is. A nyilatkozatot a melléklettel együtt április 30-ig kell postára adni vagy eljuttatni a munkaadó székhelye szerint illetékes adóhivatalba. A parlament időközben módosította az adó egy százalékának adományozását lehetővé tévő törvényt, aminek köszönhetően 2003-tól a természetes személyek mellett a jogi személyek is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ez az eddigi potenciális 300 millió korona mellett újabb 180 milliót juttathat a civil szervezeteknek, ha az érdekeltek élnek jogukkal, mondta Lőrincz Árpád, az 1. Szlovák Nonprofit Szolgáltató Központ igazgatója. Előzetes felméréseik alapján az idén vélhetően a maximális összeg egyötödét, azaz mintegy 80 millió koronát kapnak meg a nonprofit szervezetek. A képviselők szigorították az adomány felhasználásának ellenőrzését is: az a szervezet, mely több mint 100 ezer korona támogatáshoz jutott az egy százalékos adónak köszönhetően, a felhasználásáról szóló elszámolást köteles nyilvánosságra hozni a Kereskedelmi Közlönyben. Aki egymillió koronánál is többet kap, annak elszámolását a törvényből kifolyólag könyvvizsgáló ellenőrzi majd, és ennek eredményét teszik közzé ugyanott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?