Andrej Kiska Lengyelországban járt

Varsó |

<p>Lengyelország nélkül nem lehet béke, stabilitás és jólét Közép-Európában &ndash; hangzott el a keddi sajtótájékoztatón, Varsóban.&nbsp;</p>

A szlovák államfő a keddi lengyelországi látogatásán elmondta, hogy őt nagyon érdekelte Lengyelország álláspontja a V4-eket illetően, valamint bátorította Lengyelországot, hogy továbbra is aktívan vegyen részt annak működésében. A lengyel elnök, Bronislaw Komorowský is fontosnak tarja a Visegrádi Négyeket, ezért is támogatják a lengyelek Szlovákia soron következő elnökségét. A lengyel államfő kedden meghívta V4 államfőit, a balti államokat, valamint Romániát és Bulgáriát egy közös találkozóra július 22-én, Varsóba. A meghívott államok képviselői – reményeik szerint – megegyeznek majd egy közös álláspontban, amelyet a szeptemberben tartott NATO közgyűlésen mindannyian képviselni fognak.

A két államfő egyetértett abban, hogy országaik közötti kapcsolat magas színvonalon áll. Kiska megemlítette, hogy Komorowský volt az első államfő, aki gratulált neki a megválasztásához. „Néhány perccel a megválasztásom után kaptam egy üzenetet tőle, ami már akkor előrevetítette a jó viszonyokat közöttünk.” – mondta Andrej Kiska. Megegyeztek abban is, hogy jobb közúti összeköttetést kellene kiépíteni Szlovákia északi és Lengyelország déli része között. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?