Ami vészhelyzetben a sajtó szerepe, azt az Új Szó teljes mértékben ellátta

Hogyan viszonyult a lap a csehszlovák reformfolyamatokhoz?

Az Új Szó minden irányban támogatta azt a politikai kurzust, azt a társadalmi erjedést, ami Dubček megválasztása után elindult Csehszlovákiában – Szlovákiában pedig egy kis fáziskéséssel. A lap teljes mellszélességgel kiállt a reformfolyamatok mellett. Természetesen voltak munkatársak, akik aggodalommal figyelték az eseményeket. A szerkesztőség nagy része, kb. kétharmada vagy háromnegyede támogatta a reformfolyamatokat. Kiemelten figyeltük a Kádár–Dubček találkozókat, az új járások megalakulását. Március elején törölték el a cenzúrát.

Mit jelentett konkrétan a cenzúra eltörlése?

A napi események, történések követésén lehetett érezni a változást. Készítettünk például egy ankétot, nagyon sok embert kérdeztünk meg arról, hogy mit gondolnak a demokratizálódási folyamatról. A cenzúra eltörlése azt is jelentette, hogy bizonyos gondolatokat szabadabban lehetett kifejteni. Az Új Szó végigkövette azokat az eseményeket, amelyek a sztálinizmus után az újdonság erejével hatottak. A cenzúra eltörlésének köszönhető, hogy március 15-én a címlapon jelent meg a Csemadok javaslata a nemzetiségi kérdés megoldásáról. Sokkal szabadabb légkörben lehetett írni az eseményekről. Például az ’50-es években elítélt Rudolf Barák belügyminiszter felújított peréről Prágából lehetett tudósítani, ami korábban elképzelhetetlen volt. Két prágai tudósítója volt a lapnak, Somogyi Mátyás és Kardos Márta, ezért a prágai eseményekről első kézből adtunk hírt.

Milyen volt a hangulat a szerkesztőségben és a csehszlovákiai magyarok körében?

Az Új Szó egyértelműen kiállt a reformfolyamatok mellett, azonban ez nem jelentette azt, hogy mindenki egyformán lelkesedett a szerkesztőségben. Azok, akik nem támogatták a reformokat, egy kicsit a háttérbe szorultak. A reformpártiak és reformokat kevésbé támogatók között nem volt olyan törésvonal, mint amilyen ma megfigyelhető a kormánypártiak és az ellenzék között, ez a természetes folyamat össztársadalmi összefogás eredménye volt.

Ha ilyen természetes folyamatnak tűnt az átalakulás, akkor mennyiben volt sokk a katonai beavatkozás?

Sokk volt, mivel senki nem gondolta, hogy megszállják az országot. Az emberek bíztak abban, hogy ilyesmi nem történhet meg. Augusztus 21. valóban megdöbbentő élmény volt. Augusztus 20-án az utolsó vonattal érkeztem Budapestről, a Táncdalfesztiválról tudósítottam, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy én leszek az utolsó határátlépők egyike. Másnap reggel azzal ébresztett a család, hogy itt vannak a megszálló csapatok. Talán az össztársadalmi optimizmus miatt is volt sokkos élmény a megszállás. A szlovákiai magyarok többsége abban bízott, hogy a demokratizálódási folyamat végén a kisebbségi kérdést is sikerül méltányosan rendezni.

Honnét jött az ötlet, hogy rendkívüli számokkal jelentkezzen az Új Szó augusztus 21. után?

Az ország sokkos állapotban volt. A rádiós kollégák gyakran úgy köszöntek el, hogy nem tudják, mikor jelentkezhetnek be újra. Ebben a helyzetben teljesen természetes volt, hogy páran, akik bementünk a Gorkij utcai szerkesztőségbe 21-én különkiadást készítsünk.

A katonai beavatkozást követően szigorúbb lett a cenzúra? Milyen következményei voltak a megszállásnak a lap életére?

Az első napokban nem jelent meg rögtön egy új irány. A napi eseményeket követtük, rengeteg állásfoglalás érkezett hozzánk, a Csemadoké, a járási pártbizottságoké stb. Kezdetben volt egy kis remény, hogy jól is alakulhatnak a dolgok. A rendkívüli számok szépen átalakultak rendes lapszámokká, bár az elején rendhagyó, kalandos körülmények között készültek. A terjesztés ugyancsak izgalmas volt, a nyomdából a liftaknán keresztül tudták kivinni a tetőre a példányokat. Ami vészhelyzetben a sajtó szerepe, azt az Új Szó teljes mértékben ellátta. Az 1969-ben kezdődött normalizációval változtak meg jelentősen a dolgok. A cenzúrát viszont olyan formában nem állították vissza, ahogy az 1968 márciusa előtt működött. Fokozatosan kialakult az öncenzúra a normalizáció időszakában, amely rátelepedett a társadalomra.

Milyen változások történtek a szerkesztőségben, Önt milyen indokkal távolították el?

Engem – hivatalosan – a jobboldali, opportunista nézeteim végett távolítottak el. Tekintettel az ifjú koromra, ezt tévedésnek tekintették. Nem volt könnyű ezek után elhelyezkedni, még egy üzemi lap sem vállalta, hogy alkalmazzon, oda is elért a lap pártszervezetének a keze. A husáki hatalomátvételt követően az átalakulás a lapnál lépésről lépésre történt, először a főszerkesztő-helyetteseket, a rovatvezetőket vonták felelősségre, aztán a közlegényeket. Ha jól emlékszem, összesen nyolc munkatársat küldtek el, akiket aztán 1989-ben rehabilitált az Új Szó.