Amerikai segítséggel

Vágsellye. A helyi gazdaság fejlesztését segítő program vette kezdetét Vágsellyén. Az 500 ezer dollár tőkéből megvalósuló projektumba bekapcsolódó helyi vállalatoknál végzett felmérések egyebek mellett olyan kérdésekre is választ adnak, hogy mely szakmákból van hiány a régióban.

Vágsellye. A helyi gazdaság fejlesztését segítő program vette kezdetét Vágsellyén. Az 500 ezer dollár tőkéből megvalósuló projektumba bekapcsolódó helyi vállalatoknál végzett felmérések egyebek mellett olyan kérdésekre is választ adnak, hogy mely szakmákból van hiány a régióban. Ennek alapján a tervezetben részt vevő iskolák megtudják, milyen szakmáknak van szükségük tanulóikra, így is hozzájárulva a helyi gazdaság fellendítéséhez. A helyi gazdasági fejlődés stratégiai tervezése című programot, melybe egész Szlovákiából pályázat alapján négy város, Nagyszombat, Eperjes, Homonna és Vágsellye kapcsolódik be, az Egyesült Államok kormánya finanszírozza az USAID szervezeten keresztül. Az USAID az Egyesült Államokból érkező anyagi és infrastrukturális segítséget koordinálja világszerte.

Az együttműködésről szóló dokumentumot november 14-én írta alá Vágsellyén Douglas Hengel, a USA pozsonyi nagykövetségének ügyvivője és Július Morávek polgármester. A programba bekapcsolódó vágsellyei vállalkozók, államigazgatási és önkormányzati tisztségviselők, iskolák és egyéb intézmények képviselőiből egy úgynevezett Stratégiai Fejlesztési Bizottságot állítottak fel, amely figyelemmel kíséri a tervezet megvalósítását. A város területén működő vállalatoknál kérdőíves felmérést végeztek, amellyel a város demográfiai és gazdasági helyzetére, a gazdasági légkörre, a lakáshelyzetre, az infrastruktúrára és a környezetvédelem helyzetére vonatkozó adatokat térképezik fel. A felmérés december közepéig tart, majd a felmérés eredményei szerint megjelölik a kritikus pontokat, és stratégiai tervet dolgoznak ki azok javítására. Az egész programnak jövő év májusáig kellene tartania, amikor is elkészül az akcióterv, amely már a gazdasági fellendülés konkrét lépéseit tartalmazza. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?