Alternatíva vagy csak ábránd?

„Most a státustörvény ugrasztotta ki a szlovákokat szilveszter utáni és farsang előtti tespedtségükből.” Somogyi Tibor felvétele A szlovák–magyar kapcsolatok alakulását 1998 óta kedvező folyamatok, legújabban pedig eléggé ellentmondásos tények jellemzik. Elképzelhető, hogy a parlament már ma ismét magyarellenességtől lesz hangos, hiszen napirendre kerülhet a kedvezménytörvény ügye. Mi a véleménye minderről?

Idestova négy évvel ezelőtt a rendszerváltás után először fordult elő, hogy mindkét országban azonos politikai értékrendet valló kormány került hatalomra, s ez a tény jótékonyan befolyásolta a szlovák– magyar kapcsolatokat. Sikerült feltámasztani a visegrádi együttműködés eszméjét. Az oldódó feszültségek és a kedvező légkör egyik legjellemzőbb bizonyítékaként átadták az újjáépült Mária Valéria hidat, amelyet a szlovák és a magyar demokraták kapcsolataink új paradigmájának jelképeként üdvözöltek.

Ugyanakkor a kedvező képet mutató felszín alatt továbbra is ott parázslanak az előítéletek, elfogultságok, amelyek bármikor ismét fellobanhatnak.

Számos jelenség figyelmeztet erre. Szlovákiában tavaly a megyehatárok, az alkotmány módosítása, továbbá a Magyar Koalíció Pártjának szándékai – Komárom megye létrehozása, a kormánykoalícióból való kilépés lebegtetése – kapcsán erősödtek fel a magyarellenes megnyilvánulások. Most pedig a státustörvény ugrasztotta ki a szlovákokat szilveszter utáni és farsang előtti tespedtségükből. Sok honfitársam manapság is a magyarok elleni kemény fellépés híve. Az érem másik oldala viszont az, hogy a jelenlegi magyar külpolitika sem mutat kellő empátiát a szomszédokkal szemben. Ezt a kedvezménytörvény előkészítése egyértelműen igazolja. A magyar illetékesek későn, illetve alig konzultáltak előzetesen partnereikkel, holott a kedvezmények a szomszédos országok állampolgáraira vonatkoznak. A jelenlegi budapesti szomszédpolitika túlságosan a határon túli magyar kisebbségvédelemre összpontosít, amivel minimalizálja a két ország alapszerződésének jelentőségét és maximalizálja a kedvezménytörvényt. Lehetséges, hogy ezt a politikát áprilisban a magyar választópolgárok kellőképpen honorálják, ám most az a kérdés, hogy a demokratikus szlovák kormány és a többi szomszéd kiegyezik-e ezzel a magyar törekvésekkel. S ha már az empátiánál tartunk, hadd mondjam el, hogy a Magyar Koalíció Pártjának kellő kulturális és történelmi indoka volt ahhoz, hogy kiálljon a kedvezménytörvény mellett, ám szintén elmulasztotta kellő időben és tényszerűen tájékoztatni, előkészíteni szlovák koalíciós szövetségeseit.

A magyar kedvezménytörvény nem az első ilyen jellegű jogszabály Európában. Szlovákiában 1996 óta hatályos hasonló jogi norma, amely a munkavállalást és a letelepedést illetően lényegesen nagyobb lehetőségeket nyújt, mint a magyar dokumentum. Mindezek ellenére miért váltott ki a státustörvény akkora felzúdulást a szlovákság körében?

Azért is, mert a pozsonyi jogi norma valamennyi külföldi honfitársunkra vonatkozik, nem csupán néhány szomszédos országban élő szlovák ajkú személyekre. Másrészt a magyar kedvezménytörvény a mai Európára jellemző multikulturális és multinacionális integráció helyett kísérletet tesz a határváltoztatások nélküli monokulturális és a mononacionális egyesülésre. A szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségek identitásának megőrzésének elve helyett – amely az 1995-ben megkötött alapszerződés egyik fontos pillére – a státustörvény túlontúl hangsúlyozza a magyar nemzet reintegrálódását, és az egyfajta kárpótlást Trianonért. Mindez pedig a kölcsönösen létező traumák, előítéletek és gyanakvások árnyékában aligha lehet jó kiindulási pont a szükséges kompromisszumhoz

Beszélgetésünk elején említett ellentmondások közé tartozik az a tény, hogy a státustörvény régóta nem tapasztalható egységbe kovácsolta a különböző értékrendű szlovák politikai pártokat, amelyek közül – és azért ez sem akármi – jelenleg Mečiar pártja, a HZDS a legcsendesebb és a legtartózkodóbb. Mit szól ehhez?

Mečiar a szlovák–magyar kapcsolatok egyik megrontója. Modellértékűen testesíti meg a kétoldalú viszony árnyoldalait. Ő azonban képes pragmatikusan cselekedni, pillanatnyi vagy nagyobb távlatú érdekei szerint ideig-óráig merőben más pózt magára ölteni. ĺgy volt az 1995-ben, amikor aláírta a szlovák–magyar alapszerződést, mert ki akart törni a nemzetközi elszigetelésből. Ma is így cselekszik, ugyanis mindenképpen szeretné erősíteni külföldi kapcsolatait. El kell viszont ismerni, hogy a HZDS mostani tartózkodó magatartása par excelence szintű machiavellista húzás.

A többi szlovák párt jelenlegi státustörvény- és részben magyarellenes egységfrontja már az őszi szlovákiai választások előtti kampányfogás vagy tartósabb politikai irányvonal?

Látni kell, hogy az úgynevezett magyar kártával, magyarellenes keménykedéssel még mindig sok hívet lehet szerezni Szlovákiában. A szélsőséges nacionalisták csak ezzel hadonásznak, viszont a baloldali pártok, a Robert Fico vezette Smer, az SDĽ és az SOP, sőt a KDH vezetői a státustörvény ügyében ugyancsak a határozott szlovák fellépés hívei. A Dzurinda vezette SDKÚ és a liberális ANO viszont az európai normákra épülő megegyezést szorgalmazza, ám nekik is tekintettel kell lenniük arra, hogy a túlságosan békülékeny hangnem miatt viszonylag sok szavazatot veszíthetnek. Minden hangoskodás ellenére azért senki sem tévesztheti szem elől, hogy a demokratikus Európában a valóban hatékony politikát a kölcsönös jóakarat, a higgadt tárgyalások igénylése és a kölcsönösen előnyös kompromisszum jellemzi.

Ön éveken át az OS főszerkesztőjeként és egyetemi oktatóként tevékenykedett, vagyis független értelmiségi volt. Tavaly ősszel viszont eléggé váratlanul az ANO árnyékkormányában elvállalta a külügyminiszteri posztot, s jelenleg ugyanott külügyi szakértőként ténykedik. Mi indokolja ezt a pályamódosítást?

Független értelmiségiként is az államfő tanácsadója voltam, vagyis nem fordultam el a politikától. Tavalyi döntésemet főleg az indokolta, hogy Szlovákiában túlértékelik a politikusokat és leértékelik az értelmiségieket, akiknek a közügyekre alig van befolyásuk. A tavaly alakult ANO ügyesen kihasználta azt, hogy a politikai palettán nem volt már szlovák liberális politikai erő. Ilyen pártra Szlovákiában olyan szükség van, akár csak az éltető levegőre. Ugyanis nálunk a paternalista nézetek vannak túlsúlyban, az államot még mindig szent tehénként tisztelik, s a nemzetvédő eszmék is túltengnek. Természetes partnereink a magyarországi liberálisok is, akikkel egyetértünk abban, hogy a határon túli kisebbségekkel nem szabadna a szomszédos kormányok feje felett vagy háta mögött tárgyalni, hiszen nálunk a magyarok Szlovákia lojális polgárai, az ő kormányuk a pozsonyi kabinet. Ebben a kormányban éppenséggel a magyarok szintén jelentős szerepet töltenek be. A liberálisok az egyén jogait védelemzik, s egyetértenek abban, hogy a mai államoknak végre meg kellene szabadulniuk nacionalista jellegüktől. Ezeknek az elveknek az alapján közelebb kerülhetünk a tényleges szlovák–magyar megbékéléshez, az említett előítéletek végleges felszámolásához. Az elkövetkező évek döntik el, hogy törekvéseink életképes alternatívát jelentenek-e vagy csupán intellektuális ábrándok.