Állítólag nem lesz gond a villanyáram árával

Pozsony |

<p>Az áramszolgáltatók díjszabása körüli idei káosz a jövő év elején nem ismétlődik meg &ndash; ígérik a szlovákiai áramszolgáltatók, amelyek szerint jövőre sem veszik majd figyelembe, hogy kinek milyen biztosítéka van.</p>

Az idei év elejétől ugyan több mint 4 százalékkal csökkent a villanyenergia ára, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) rendelete alapján azonban – biztosítéktól függően – jelentős mértékben növelték volna a villanyóráért fizetett díjat. Akinek háromfázisú biztosítéka van, az havi 13,80 eurót fizethetett volna, miközben az átállás a kétfázisú biztosítékra korántsem olyan egyszerű. Egyes kisvállalkozók csak hálózati díjként akkora összeget fizettek volna, mint az áramszolgáltatónak fizetett egész éves díjuk, vagyis a költségeik megduplázódtak volna. A lakossági elégedetlenség miatt végül az Árszabályozási Hivatal visszavonulót fújt, és a kormány felszólítására az ÚRSO elvileg független, valójában azonban a Smer irányítása alatt álló elnöke, Jozef Holjenčík lemondott posztjáról. „Az ideihez hasonló káoszra a jövő év elején már nem kell számítanunk. Az Árszabályozási Hivatal nem módosította a szabályokat, így nem változnak a hálózati díjak sem” – nyilatkozta Miroslav Gejdoš, a Közép-szlovákiai Áramszolgáltató szóvivője. „A hálózati díjak az idei évtől 2021-ig érvényesek, amíg az Árszabályozási Hivatal nem hoz más döntést” – tette hozzá Michaela Dobošová, a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató szóvivője. Andrea Danihelová, a Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató szóvivője szerint nem kell számítanunk arra, hogy a közeljövőben az árképzésnél figyelembe vennék a biztosíték típusát. Az idei káosznak azonban mégis volt valami eredménye. „Az év elején tapasztalt fejleményeknek köszönhetően megugrott a biztosítékok iránti érdeklődés. Csak az idei első fél évben 4405 olyan kérvényt fogadtunk, amelyben a fogyasztóink a biztosíték teljesítményének a csökkentését kérték, aminek köszönhetően 100 megawattnyi energia szabadult fel” – tette hozzá Gejdoš. (SITA, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?