Alkalmazottak százezrei maradtak otthon

koronavírus bevásárlás

A koronavírus-járvány súlyos érvágást jelent a szlovák munkapiacnak.

A Statisztikai Hivatal ezzel kapcsolatos adataira egyelőre várnunk kell, a Trexima piackutató és tanácsadó társaság azonban már felmérte, hogy a kiemelt ágazatokat milyen mértékben sújthatták az eddigi kormányzati megszorítások.

„A jó statisztikai elemzés normál esetben is rendkívül fontos az állam működése és irányítása szempontjából, de olyan veszélyhelyzetben, mint amilyen a jelenlegi is, a jó döntéshozatal alapvető információforrásául szolgál” – állítják a Trexima szakemberei, akik ezért a legújabb felmérésükben annak néztek utána, hány embert is érintenek a koronavírus-járvány miatt foganatosított megszorító intézkedések a leginkább korlátozott ágazatokban.

Regionális különbségek

A Trexima elemzői az első körben az oktatásügyre, a szálláshelyszolgáltatásra és vendéglátóiparra fókuszáltak, a távoktatás bevezetése, a szállodák és éttermek bezárása miatt ugyanis ezekben az ágazatokban maradt otthon a legtöbb alkalmazott. A foglalkoztatottak száma a Trexima szerint csak ezekben az ágazatokban 250 ezer körül mozog. Regionális szempontból látványos különbségek vannak, hiszen a legtöbben, több mint 50 ezren Pozsony megyében dolgoznak, amelyet Eperjes és Kassa megye követ, nagyjából 35 és 33 ezer alkalmazottal, míg a sor végén Nyitra (24 ezer), Nagyszombat (23 ezer) és Trencsén (21 ezer) megye található.

a

Bajban a kereskedők

A második körben felmérték azon alkalmazottak számát is, akik az üzletbezárások miatt voltak kénytelenek otthon maradni. A Trexima szakemberei szerint ez nagyjából 60 ezer alkalmazottat érint. E tekintetben is jelentős eltérések vannak az egyes régiók között. A rendelkezésre álló adatok szerint a kiskereskedelemben is Pozsony megyében maradt otthon a legtöbb alkalmazott, a számuk csaknem elérte a 27 ezret, míg például Nyitra megyében a 4 ezret sem érte el. Látványos különbségek vannak azonban a bérezésük között is. Míg például Pozsony megyében ebben az ágazatban 1142 euró a havi bruttó átlagbér, Nyitra és Nagyszombat megyében csak 850 euró körül mozog.

A fentieket figyelembe véve, elmondhatjuk, hogy a kiválasztott ágazatokban (oktatásügy, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, kiskereskedelem) több mint 300 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, ami azt jelenti, hogy Szlovákiában a kiemelt ágazatokban nagyjából minden nyolcadik alkalmazott volt kénytelen otthon maradni a koronavírus-járvány miatt bevezetett megszorító intézkedések következtében.

Lesz mit ennünk

Az elmúlt hetek egyik legtöbbet vitatott kérdése volt az ország élelmiszer-biztonsága, vagyis hogy a termelők és a kereskedők képesek-e biztosítani elegendő élelmiszert a hazai fogyasztók ellátására. A Trexima elemzői szerint az élelmiszeriparban több mint 40 ezren dolgoznak, és úgy gondolják, hogy az iparág kihasználhatja a jelenlegi helyzetet a termelés növelésére, a hazai piacon történő terjeszkedésre, ami hozzájárulhat a foglalkoztatottság növeléséhez is. A jó hír, hogy már létezik egy megállapodás a Szlovák Élelmiszeripari Kamara valamint a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetsége között a szálláshelyszolgáltatásban dolgozók foglalkoztatásáról és az élelmiszeripari vállalatokba történő áthelyezésükről. „Az élelmiszeripari vállalkozások működnek, és az üzleteket továbbra is ellátják élelmiszerrel. Továbbra is lesz mit ennünk” – állítja Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?