Alena Zs.-t hat órán át hallgatta ki a NAKA

Alena Zs.
Nyitra |

Több mint hat órán át hallgatták ki Alena Zs.-t a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) munkatársai Nyitrán. A Ján Kuciak meggyilkolásának ügyében gyanúsított nőt az ügyvédje, Štefan Neszméry elmondása szerint Basternák László volt ógyallai polgármester meggyilkolásának ügyében hallgatták ki, amelyben szintén gyanúsított.

 

A védő szerint Alena Zs. elutasítja a gyilkosságokban való részvételt, és arról sincs tudomása, hogy ki rendelte meg őket. „Az ügyfelem ártatlannak érzi magát, és azt szeretné, ha az ártatlanságáról a bíróság döntene. Egyelőre még él az ártatlanság vélelme, ezért arra kérjük a nyilvánosságot és az újságírókat is, hogy ezt tartsák tiszteletben“ – mondta Neszméry, aki egészen idáig nem nyilatkozott. „Szándékosan nem nyilatkoztunk a médiának, ez a védelmi taktika része volt. Ezen kívül közelgett a Kuciak-gyilkosság évfordulója is, nem akartunk olajat önteni a tűzre“ – magyarázta.

Neszméry szerint az ügyfele a gyanúsítottak közül csak A. Zoltánt ismeri, Sz. Tamással és Miroslav M.-mel soha nem találkozott. „Mindenestre elutasítjuk az összes állítást, amit A. Zoltán tett és tartjuk magunkat ahhoz az állásponthoz, hogy ezek egy vezeklő bűnös szavai. Nyilván joga van ahhoz, hogy azt mondjon, amit akar, nekünk viszont ugyanúgy jogunk van elutasítani a vádakat. Egyelőre két dologról beszélünk, Ján Kuciak és Basternák László meggyilkolásáról. Ne kérdezzenek Žilinka vagy Lipšic meggyilkolásának előkészítéséről“ – mondta.

A védő szerint Alena Zs. nem tudja, A. Zoltán miért őt nevezte meg a gyilkosság megrendelőjeként. „Több elkövetőt megnevezett, köztük az ügyfelemet is, aki nem érti, miért tette ezt, hiszen jó barátok voltak, eljártak egymáshoz, segítettek egymásnak. Ehhez még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy A. Zoltán könyvelője üzenetben értesítette az ügyfelemet a férfi letartóztatásáról. Ha az ügyfelem bűnös lenne, akkor kérdezem én, miért nem szökött el? Azért, mert az elejétől kezdve azt gondolta, hogy gazdasági jellegű bűncselekményről van szó, ezért hát ugyanúgy folytatta a mindennapi tevékenységét“ – tette hozzá Neszméry.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?