Áldozatból gyanúsított

Pozsony. Újabb fordulatra került sor a Rehák-ügyben. Andrea K. könyvelőként dolgozott az Apores cégben, és tavaly zsarolással vádolta meg munkaadóit, Ladislav Rehákot, annak két fiát, Martint és Jurajt, valamint Róbert J.-t.

Pozsony. Újabb fordulatra került sor a Rehák-ügyben. Andrea K. könyvelőként dolgozott az Apores cégben, és tavaly zsarolással vádolta meg munkaadóit, Ladislav Rehákot, annak két fiát, Martint és Jurajt, valamint Róbert J.-t. Állítása szerint fenyegetéssel arra akarták rávenni, hogy ismerjen el egy 5 millió koronás tartozást. A gyanúsítottak mindvégig elutasították a vádakat, a rendőrség tegnap Andrea K. ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, hűtlen kezelés ügyében.

Rehák ügyvédei azt állítják, hogy a könyvelő kerek egymillió koronától fosztotta meg az Apores céget. „A nyomozó konkrét személyt gyanúsított meg, de mivel a vizsgálat még nem ért véget, nem tehetek közzé több információt” – magyarázta a fővárosi kerületi rendőrszóvivő, Alena Toševová.

Peter Vačok, az Apores jogi képviselője a Hospodárske noviny napilapnak elmondta: a cég által kidolgozott szakértői vizsgálat eredményei alapján a könyvelő több mint hatmillió koronás (200 000 euró) kárt okozott a vállalatnak. Lapértesülések szerint viszont a rendőrségi szakértők csak hárommillió koronás (100 000 euró) kárt mértek fel.

Andrea K. az ügy kirobbanásakor azt állította, hogy Rehákék pszichikai és fizikai fenyegetésekkel arra kényszerítették, hogy írjon alá egy jegyzőkönyvet arról, hogy a céget ötmillió koronától fosztotta meg. Róbert J. állítólag hasba rúgta, és széttörte mobiltelefonját. Állítólag családját is megfenyegették. Andrea K. az ügyben védett tanúként és áldozatként is szerepel. Zsarolás miatt Rehák fia, Martin gyanúsított, testi sértés miatt pedig Róberj J. ellen indult eljárás.

A rendőrség eredetileg Rehákot, két fiát és Róbert J.-t is letartóztatta, és zsarolás miatt indított ellenük eljárást. Idén áprilisban viszont az ügyészség Ladislav Rehák és fia Juraj ellen leállította a bűnvádi eljárást. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?