Alacsonyabb tanár- és diákhitel

<p>Alacsonyabb összegeket igényelhetnek a következő tanévben a tanárok és a diákok az Oktatástámogatási Alapból (Fond na podporu vzdelávania).</p>

A tanárok esetében tapasztalható a legnagyobb csökkenés: ők a tavalyi 30 ezer eurónak már legfeljebb csak a felét, vagyis 15 ezret igényelhetnek fejenként. Az alapképzésben (Bc.) és a magiszteri képzésben részt vevő hallgatók eddig 3 ezret igényelhettek, mostantól már csak 2500-at, a doktoranduszok pedig a korábbi 6 ezer helyett csak 5 ezer eurót.

A 2014/2015-ös tanévre 6,6 millió euró áll rendelkezésre, tájékoztatott Pavol Kučmáš, az alap igazgatója. Ebből a diákok 4,6, a tanárok pedig 2 milliót meríthetnek. A tanárkölcsönök felezését az eddigi tapasztalatok és az erről folytatott szakmai párbeszéd indokolta, jegyezte meg Kučmáš. A tanárok által átlagban igényelt összeg 9506 euró volt, a diákok esetében pedig 2580. „15 ezer feletti kérvényből talán tízszázaléknyi volt, így számunkra ésszerűbb kétszer annyi igénylőt támogatni, mint néhány embernek 30 ezret adni” – indokolta a változást Kučmáš.

További változás, hogy már nemcsak 15 ezer, hanem 10 ezer euró felett is el kell számolni a kölcsön felhasználásával. A kamatok viszont csökkennek: az eddigi 4,5%-ról 3,19%-ra. Az alap a változásokból kifolyólag arra számít, hogy az eddiginél több tanár és diák folyamodik hitelhez. Aki a kérvényt elrontja vagy csak egy részét tölti ki, küldhet egy javított változatot – korábban erre nem volt lehetőség. A tanárok 2014. szeptember 30-ig, a diákok október 31-ig postázhatják kérvényüket.

A módosítások ellenére vélhetően idén sem sikerül minden igénylőnek megfelelni, mondta Roman Maroš, az alap oktatástámogatási igazgatója. Az elmúlt évben a diákoktól kétszer akkora pénzösszegre érkeztek igények, mint amekkora a rendelkezésre álló keret volt. A bankokkal kapcsolatos törvénymódosítások miatt továbbá az alap elesett 270 ezer eurótól. Részletesebb tájékoztatás a www.fnpv.sk honlapon taláható. (vps, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?