<p>Az elmúlt hónap végén csupán 1,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy éve - derül ki a statisztikai hivatal tegnapi jelentéséből. Ilyen alacsony inflációra 2010 óta nem volt példa. </p>
Alacsony az infláció, az élelmiszerek drágultak

„A lassulás elsősorban a villany és az üzemanyagok áprilisban tapasztalt árának csökkenésével magyarázható. Nem elhanyagolható tényező az egyrenagyobbméreteket öltő munkanélküliség, ami a lakossági fogyasztás csökkenéséthozzamagával,ez pedig nem teszi lehetővé a kereskedők számára a nagyobb mértékű áremeléseket“ - mondta Marek Gábriš, a ČSOB elemzője. Az élelmiszerek ennek ellenére tovább drágultak, a fogyasztók az elmúlthónapbanígy több mint4 százalékkal többet fizettek értük, mint egy évvel korábban, 2,5 százalékkal drágult az alkohol is. „E hónapban még folytatódhat az élelmiszerek drágulása, júniustól azonban az árak már lefelé vehetik az irányt. Persze, minden azon múlik, milyen lesz a termés“ - vallja Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője, de nem számít arra, hogy az infláció a következő hónapokban 2 százalék fölé ugrana. Ellenkezőleg, Koršňák szerint a nyári hónapokra az infláció akár 1 százalékosra zsugorodhat. Míg tavaly éves szinten az átlagos áremelkedés 3,6 százalékos volt, addig az elemzők az idei év egészére nagyjából 2-2,5 százalékos inflációval számolnak. Éves szinten a legalacsonyabb inflációt Szlovákiában 2010-ben mérték, amikor csak 1 százalékkal nőttek az árak. (mi,TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.