Adócsalással gyanúsított céget képviselt Gál

Gál Gábor

Az igazságügyi miniszter, Gál Gábor (Híd) ügyvédi irodája képviselt egy olyan vállalatot, amely nagy összegű adócsalással gyanúsítható, állítja az Aktuality.sk.

 

Gál az ügyvédi irodáját 2017-ben alapította és egészen addig vezette, míg idén márciusban el nem foglalta a tárcavezetői posztot. Az iroda azonban továbbra is a tulajdonában van. Az irodának egy alkalmazottja van, fél év alatt mégis 640 ezer eurós hasznot tudott termelni.

Gál irodája képviselte a bíróságon az adócsalásba keveredett Jopi Trade vállalatot, amely 10 pert is viselt az adóhatósággal szemben. Az ügyekben a legutóbbi bírósági döntést 2018 júniusában hozták meg, akkor, amikor Gál már miniszter volt. A hatóság csak ebben az egy esetben milliós nagyságrendű adóhátralékot követelt a cégtől.

Az Aktuality.sk portál részletesen feltárta, hogy miként történhetett az adócsalás. Zsigárdon (Vágsellyei járás) a Kolozsi család óriási vagyont halmozott fel. Több céget tulajdonolnak, amelyeknek több tízmilliós bevétele van, de csak alig néhány százalékos, vagy éppen egy százalék alatti hasznot termelnek. A vállalkozók az Aktuality.sk cikke szerint abból gazdagodhattak meg, hogy fiktív módon üzemanyagot adtak el a Jopi Trade nevű cégnek. Ennek a vállalatnak a szomszédos Vágfarkasdon van a székhelye. A Jopi Trade aztán Csehországba adta tovább az üzemanyagot, legalábbis papíron. A cseh hatóságok szerint az a cégháló, aminek a Jopi Trade is a része, fiktíven vitte át a cseh–szlovák határon az üzemanyagot, a cseh államtól aztán visszaigényelték az áfá-t.

Azokat a vállalatokat azonban, amelyeknek a céghálón belül végül be kellett volna fizetnie az adót, úgynevezett strómanok tulajdonolják. Ezekkel a cégtulajdonosokkal a hatóságok nem tudják felvenni a kapcsolatot, csak azt a célt szolgálják, hogy gyűjtsék a behajthatatlan adósságot. A cseh hatóságok szerint az így felgyülemlett adóhátralék 218 millió cseh korona (kb. 8,4 millió euró). A cikk szerint a Kolozsi család tagjaihoz további cégek is köthetőek, amelyek, miután túladtak rajtuk, 3,8 millió euró adóhátralékot halmoztak fel. Gál azt állítja, az ügyvédi irodája által termelt jelentős haszon nem abból származik, hogy az említett vállalatot képviselte volna. A miniszter hozzátette, hogy amennyiben kiderül, hogy az ügyfeleinek az ügye a büntetőjog hatálya alá tartozik, vagyis fennáll a gyanú, hogy bűncselekményt követtek el, akkor onnantól kezdve nem foglalkozik az üggyel. Gál szerint kliensei nem vonhatóak felelősségre, ha nem tudtak a cégháló más fokán történt esetleges csalásról. A cseh hatóságok szerint azonban a cégháló tulajdonosai együtt dolgoztak és ismerik is egymást. A Vágsellye környéki falvakban a szóban forgó vállalkozók egyébként fényűző életet folytatnak. A vállalataik luxusautókat és több értékes ingatlant is tulajdonolnak.

Gál: a cikkben csak egy adat igaz

Gál Gábor igazságügyi miniszter valótlannak nevezte azokat az információkat, amelyeket az Aktuality.sk közölt a tárcavezető ügyvédi irodájáról. A portál szerint a Gál irodája által képviselt egyik cég adócsalással gyanúsítható.

Milyen kapcsolata van önnek, illetve az ön ügyvédi irodájának a Jopi Trade vállalattal?

Az egész cikkben egy igaz adat van: A Jopi Trade-t tényleg az ügyvédi irodám képviselte. A vállalat az adóhivatallal szemben indított perét pedig meg is nyerte. Az nem állja meg a helyét, hogy a miniszterségem alatt is képviseltem volna a vállalatot. Ilyen cégből nagyon sok van. A klienseink közül minden második vagy harmadik vállalkozást valamilyen adóeljárási ügyben képviselte már az iroda. Ez egy elég mindennapos eljárás.

Mit tud mondani arról, hogy a Jopi Tradenek milyen kapcsolata van az Aktuality.sk cikkében is említett Kolozsi Jánossal?

Ügyvédként be kell tartanom a titoktartási kötelezettséget. Ezt a kérdést a kliensemnek kell feltenni. Csak a Jopi Trade-del van kapcsolatom, a többi cég létezéséről nem is tudtam.

Az Aktuality.sk cikkében az áll, hogy a Jopi Trade is része annak a céghálózatnak, ami Csehországban adóvisszaélést követhetett el.

Ilyen gondja nagyon sok vállalatnak van. Az a kérdés, hogy tudatosan vettek-e benne részt, vagy tudtuk nélkül húzták-e be őket. Az, hogy a Jopi Trade része a hálózatnak, csak egy feltevés, a vállalatot még bíróságon nem ítélték el. Nagyon fontos elmondani, hogy teljesen mindegy, hogy mint ügyvéd kit képviselek és milyen ügybenképviselem. Azafontos,hogy én törvényesen jártam-e el, vagy sem.

A cseh adóhatóság szerint az ön kliense nagyon szoros kapcsolatban van a fiktív üzemanyagkereskedelemmel gyanúsított vállalattal.

Ezt én nem zárom ki. Én Csehországban ezt a klienst nem képviselem. Másrészt, ha az én kliensem adócsaló is lenne, akkor is a kliensem lenne, és képviselnem kell. Az ügyvédi munka nem arról szól, hogy a kliensek ártatlanok. Egy ilyen esetben mondjuk, arról lehetne szó, hogy ha büntetést kell kapnia, akkor ez a büntetés jogos legyen. Itt nem az a lényeg, hogy kit képviseltem, hanem, hogy én mit csináltam. Én törvényesen jártam el, ha adócsaló a cég, akkor is. Ez most nem az én esetem, de gondoljunk bele, a gyilkosnak is van ügyvédje, és az ő jogi képviselője sem sért törvényt, hiszen ez a dolga.

Akkor kijelentheti, hogy ön nem tudott a kliense és Kolozsi János közti kapcsolatról?

Én akkor szerezhetek tudomást az ügyfelem üzleti kapcsolatáról, ha a két fél közötti szerződést készítek. Ilyen szerződést én nem készítettem.

Működik még az ügyvédi iroda? A cikk szerint ugyanis még idén nyáron is tevékenykedett.

Nem, az iroda tevékenysége teljesen le van állítva. Az Aktuality.sk információja téves, az általuk említett ügyben március 16-án volt az utolsó ténykedésünk, csak a döntésről való értesítés készült el nyáron.

A portál cikkében az is szerepel, hogy az ön irodája hirtelen nagy nyereségre tett szert.

Ez a következő csúsztatás. Az ügyvédi irodának ugyanis átalakítottuk a jogi formáját. Én 2004 óta dolgozom ügyvédként. 2017-ben pedig az irodának a jogi formáját fizikai személyről kft.-re változtattam. Ekkor vittük át a vagyont és a klienseket is a másik jogi formában működő irodába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?