Adóbevallás: halasztás már e-mailben is

adóbevallás illusztráció

Akormány szerdán elfogadta azt a javaslatot, amely alapján – ha erre a parlament is rábólint – az adózók e-mailben is igényelhetik majd az adóbevallás benyújtásának a későbbre halasztását.

A jövedelemadóbevallást idén is március 31-éig kell elküldeni az adóhivatalnak, és az adót is eddig a dátumig kell befizetni. Akik azonban már most tudják, hogy valamilyen okból nem képesek betartani a március végi határidőt, 3 hónap haladékot intézhetnek.

Lényegében csak írásban be kell jelenteni az adóhivatalnak, hogy később adjuk le az űrlapot. Aki külföldi bevételekkel is el akar számolni, a határidőt 6 hónappal is kitolhatja. A halasztásról eddig az ehhez szükséges formanyomtatványon kellett tájékoztatni, amit postai úton vagy személyesen lehetett eljuttatni az adóhivatalnak.

A kormány azonban a járvány miatt szeretné lehetővé tenni, hogy emiatt ne kelljen postára menniük az adózóknak, ezért az űrlapot már e-mailben is el lehet majd küldeni. Az erről szóló javaslatra tegnap a kormány is rábólintott, a parlamentnek pedig gyorsított eljárásban kellene megtárgyalnia.

„Azoknak az adózóknak, akik még nem kötelesek kizárólag elektronikus formában kommunikálni az adóhivatallal, lehetővé tesszük, hogy e-mailben is jelezhessék a halasztást a [email protected] címen anélkül, hogy ezt később levélben is meg kelljen ismételniük. A kérvény elküldését követően mindenki kap egy válaszlevelet a kérvény regisztrálásáról”

– nyilatkozta Martina Rybanská, a központi adó- és vámhivatal szóvivője, aki szerint a részletekről a honlapjukon (www.financnasprava.sk) tájékoztatnak. Rybanská szerint a jogszabályt várhatóan az elkövetkező napokban elfogadja a parlament, az új szabályozást így már a mostani, vagyis a március végéig leadható adóbevallás esetében is igénybe vehetik az adózók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?