Adóbevallás elektronikusan

Pozsony |

<p>Míg eddig csak a cégeket kötelezték arra, hogy kizárólag elektronikus úton kommunikáljanak az állammal, a pénzügyi tárca tervei szerint jövőre már az egyéni vállalkozók is csak interneten keresztül nyújthatnák be az adóbevallásukat.</p>

Az elektronikus adóbevallás eddig csupán a cégeknek és az áfafizető vállalkozóknak volt kötelező, a többiek szabadon választhattak az elektronikus, a postai vagy a személyes kézbesítés között. Tavaly az elektronikus bevallást 70 ezren vették igénybe, de a vállalkozók száma eléri a 435 ezret. A pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre azonban már minden vállalkozónak kötelező lenne az elektronikus adóbevallás. A pénzügy azt állítja, hogy ezzel a vállalkozókon szeretnének segíteni, megszabadítva őket a „papírmunkától”.

Az újítást azonban nem mindenki fogadja kitörő örömmel. A Szlovákiai Adótanácsadók Kamarája szerint a pénzügy legújabb javaslata leginkább a vállalkozói engedéllyel dolgozó egyszerű alkalmazottakat és a kisebb mezőgazdasági vállalkozókat sújtja majd, akik nem minden esetben járatosak az internetes alkalmazásokban, egy részüknek pedig számítógépe sincs. „Emiatt sokan képtelenek lesznek kitölteni az elektronikus adóbevallást, vagyis automatikusan az olyan cégek szolgáltatásaira szorulnak, amelyek ezt elvégzik helyettük. Akiknek erre nem lesz pénzük, inkább feladják a vállalkozásukat” – mondta Lucia Ježeková Havlíková, az adótanácsadók szövetségének a PR-menedzsere.

A pénzügyminisztérium ötlete azonban a kormányon belül sem aratott osztatlan sikert. Peter Pellegrini kormányfő-helyettesnek például az nem tetszik, hogy a vállalkozóknak az elektronikus kommunikációhoz új postafiókot kellene nyitniuk az adóhivatal portálján. Pellegrini szerint ehhez elegendő lenne a slovensko.sk portálon mindenkinek létrehozott postaláda. „Ha az államnak már van egy központi portálja, nem helyes, hogy az egyes állami szervezetek külön portálokat üzemeltessenek az elektronikus kommunikációra” – tette hozzá az informatizációért is felelős kormányfőhelyettes, aki szerint mindent megtesz azért, hogy a pénzügy módosítson a tervein. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?