A vezetők 40%-a legyen nő

Pozsony |

<p>&nbsp;&bdquo;Ha Szlovákiában bevezetnék a női kvótákat, és ilyen alapon töltenének be pozíciókat, az elsők között jelentkeznék, nem szégyellném magam érte&rdquo; &ndash; reagált Janka Debrecéniová, a Polgár, Demokrácia és Felelősség (ODZ) emberjogi szervezet igazgatóhelyettese arra a brüsszeli ajánlásra, hogy a nagyobb cégek igazgatótanácsában 40%-ra kellene emelni a nők arányát.</p>

A céldátum 2020Jelenleg a legnagyobb uniós cégek igazgatótanácsában mintegy 17,6% a nők aránya, ráadásul a férfiak és a nők bérezése között is óriási különbségek vannak. Az Európai Parlament november második felében foglalkozott a nők és a férfiak esélyegyenlőségének a biztosítását célzó ideiglenes kiegyenlítő intézkedések bevezetésével, és állásfoglalásában a tagországoknak azt ajánlja: a magántársaságoknál 2020-ra el kellene érni a nők 40%-os arányát, az állami vállalatok viszont – jó példát mutatva – már 2018-ra teljesíthetnék ezt a limitet. A kvóta nem vonatkozna a kis- és középvállalkozásokra, azaz a 250-nél kevesebb embert foglalkoztató cégekre. Az ajánlásra az EP után bólintania kell még az ún. miniszteri tanácsnak is, melyet a 28 tagállam miniszterei alkotnak. Néhányuk ellenzi a kvótákat, Olaszországban és Franciaországban azonban már törvénybe is foglalták. Nálunk minden rendben?Szlovákiának sem nagyon tetszik az ajánlás. „A nemi egyensúly javítását célzó ideiglenes kiegyenlítő intézkedések elfogadása elsősorban az egyes államok hatáskörébe tartozhatna” – indokolta elutasító hozzáállását a szociális ügyi minisztérium. A szaktárca szerint Szlovákiában a helyzet egyébként sem olyan rossz, hogy kvótákat kellene bevezetni. Janka Debrecéniová szerint ez a megállapítás hűen tükrözi, a politikusok mennyire félreértelmezik az állam kötelességeit. „A jogokat a gyakorlatban kell biztosítani, nem csak papíron. Szlovákiában törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést, de mi a gyakorlat? A vezető pozíciókban a gyengébb nem alig van jelen. A külföldi tapasztalatok és kutatások azt mutatják, hogy ott, ahol a cégvezetésben nők is voltak, gazdaságilag jobban teljesítettek még a válság idejében is. Azokban az országokban, ahol sikerült elfogadtatni a 30%-os női kvótát a döntéshozó szervekben is, megváltozott a politikai stílus, felfrissült a gondolkodásmód, a nők egy kis színt vittek az életbe, ami előbbre vitte a társadalmat” – mutatott rá az ODZ szakértője. A szociális ügyi minisztérium szerint nálunk a 40%-os feltételt 86 társaságból mindössze 22 nem teljesíti, és általában a cégek igazgatótanácsában 28 százalékos a nők aránya. Ráadásul a kvóták bevezetése a magántulajdonhoz való jog és a vállalkozói szabadság megsértésének minősülhetne, és bár Szlovákiában a dolog csak pár céget érintene, a munkáltatók is nemtetszésüknek adtak hangot. „Ez rossz út, és elvből elutasítjuk” – mondta Tibor Gregor, a Klub 500 vezetője. Megbélyegzés vagy jogos előnyA közelmúltban még az emberjogi aktivisták sem voltak meggyőződve a kvóták helyességéről, sokan szégyenfoltnak tartották, mellyel megbélyegzik a nőket, hogy önerőből semmire sem képesek. „A dolog azonban nem erről szól. A kérdés inkább az, hogy miért akadályozzák a nőket az érvényesülésben? A kvóták bevezetése merész lépés lenne, de megérné. Ez nem megbélyegzés, hanem lehetőség” – mondta lapunknak Debrecéniová. Hozzátette: a nőket a munkaerőpiacon sokszor diszkriminálják, a várandósok és a kisgyermekes édesanyák vannak a legrosszabb helyzetben. A civil szervezetek szerint e téren gyorsan kellene lépni, például módosítani kellene az anyasági szabadság merítésének feltételeit. „Szülés után anyagilag szinte teljesen partnerüktől függnek, nehezen tudnak visszamenni dolgozni, vezető pozícióról sokan csak álmodozhatnak. Ha a két szülő a gyermekről kezdettől fogva felváltva gondoskodhatna, az a partneri kapcsolatnak is jót tenne, és a nők sem lennének úgy elszigetelve” – jegyezte meg az aktivista. (sza) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?