Az EP több nőt akar a cégek vezetőségében

Brüsszel |

<p>Az Európai Parlament &nbsp;elfogadta a nemek egyensúlyát javító javaslatot, melynek értelmében 2020-ig az Európai Unió tőzsdéin jegyzett cégeknek át kellene alakítaniuk a felvételi eljárásokat, hogy a vállalati vezetőtestületekben legalább 40%-ra emelkedjen a nők aránya.&nbsp;</p>

A képviselők büntetni akarják azokat a cégeket, amelyek nem teljesítik ezeket a feltételeket, a bírság összegét egyelőre nem határozták meg. Az elfogadott dokumentum csupán ajánlás, az egyes tagállamokon múlik, hogy hogyan vezetik be az intézkedést. A tervezet már korábban kiváltotta több kormány – közte a magyar, a holland vagy a brit – ellenérzését. A tagországoknak nem a nők arányának növelésével volt gondjuk, hanem azzal, hogy mindezt uniós jogi keretek között képzeli el az EU. Az EP azt akarja, hogy ha a jövőben két jelölt egyformán megfelel a felvételi követelményeknek, akkor elsőbbség illesse az alulreprezentált nemet. A képviselők azonban kiemelték: a legfontosabb kritérium továbbra is a jelölt szakértelme és tapasztalata marad. „Egyetlen nő sem fog állást kapni pusztán azért, mert nő, ugyanakkor egyetlen nőt sem fognak pusztán a neme miatt elutasítani. Ezzel jól járnak mind az üzleti körök, mind a nők, akiket a férfiakkal azonos karrierépítési jogok illetnek meg” – olvasható Bauer Edit (MKP) európai parlamenti képviselő és Viviane Reding igazságügyért felelős uniós biztos lapunknak küldött közös sajtónyilatkozatában. A felvételi eljárásra vonatkozó szabályok nem vonatkoznak a kis- és középvállalkozásokra, tehát a 250 főnél kevesebb munkaerőt foglalkoztató cégekre. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?