A védelmi miniszter bemutatta a vilniusi NATO-csúcstalálkozó legfontosabb témáit

Martin Sklenár

Szlovákia számára a július 11–12-én esedékes vilniusi NATO-csúcstalálkozón három téma lesz kulcsfontosságú: a NATO reagálóképességének megerősítése valamelyik tagország fegyveres megtámadása esetén; annak meghatározása, hogy a GDP minimum két százalékát a védelemre kell fordítani; illetve Ukrajna és a NATO viszonya. Ezt Martin Sklenár védelmi miniszter közölte csütörtökön, a kormányülés után.

Sklenár szerint fegyveres támadás esetén minden tagállamnak tudnia kellene, hogy számíthat a NATO-ra, és hogy a szövetség képes reagálni a támadásra, illetve megvédeni a szövetségesét. Sklenár jelezte: ez Szlovákia számára azt is jelenti, hogy fokozatosan emeli az ország területén a külföldi katonák befogadásával kapcsolatos lehetőségeit, hogy a kollektív védelem keretében Szlovákia védelmét is elő lehessen készíteni.

„Ez nem azt jelenti, hogy rögtön a csúcstalálkozó után feltétlenül növekedni fog nálunk a katonák száma. Inkább az infrastruktúra és a tartalékok kialakítására, valamint a katonai mobilitásról szóló megállapodásra fogunk összpontosítani, vagyis a katonák gyors szállíthatóságára.

A GDP két százalékának védelmi célokra való felhasználása lesz a minimum a tagállamok számára. „Várhatóan azokban az országokban, amelyekben a védelem területén nagyok az elmaradások – és Szlovákia is ezek közé az államok közé tartozik –, a GDP több mint két százalékát fog kelleni védelemre költeni” – magyarázta.

A csúcstalálkozó témája lesz az ukrajnai helyzet is, illetve az ország jövője a NATO-hoz való viszonyulása szempontjából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?