A vártnál gyorsabban emelkedik a minimálbér

Erik Tomás
Pozsony |

A parlament szerdán jóváhagyta a munkaügyi miniszter, Erik Tomáš (Hlas) műhelyéből származó javaslatot, ami megváltoztatja a minimálbér kiszámításának mechanizmusát. A módosítást követően gyorsabban emelkedik a minimálbér, amely így hamarosan eléri az 1 000 eurós „álomhatárt”.

A képviselők áldásukat adták a munkaügyi miniszter, Erik Tomáš (Hlas) által javasolt módosításra, amely értelmében változik a minimálbér kiszámításának mechanizmusa. A változtatás lényege, hogy 2026-tól a minimálbért a két évvel korábbi havi átlagbér 60 százalékában állapítják meg a jelenlegi 57 százalék helyett. Ennek eredményeként a minimálbér 2026-tól 104 euróval – 816-ról 920 euróra – emelkedik, 2027-ben pedig már megközelíti az 1 000 eurós „álomhatárt”, ugyanis 970 euró lesz.

A szavazást szerda reggelre úgy is emlegették, mint a döntést, amely révén a koalíció saját stabilitásáról is tanúbizonyságot tehet. Ez volt ugyanis az első szavazás azt követően, hogy az SNS három képviselője bejelentette, távozik a nemzetiek frakciójából.

Kapcsolódó cikkünk

Ok az örömre

Pénteken lesz egy éve, hogy Robert Fico negyedik kormánya hivatalba lépett, és örömmel jelentem be, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült megvalósítani két olyan intézkedést is, amely zászlóshajóként szerepelt a kormányprogramban

– mutatott rá Erik Tomáš, aki arra emlékeztetett, hogy a minimálbérről szóló törvény módosítása mellett a kabinet korábban már a 13. nyugdíj kérdését is kipipálta.

A parlamentben jelenlévő 140 képviselőből 119 támogatta a munkaügyi miniszter műhelyéből származó javaslatot. Tomáš a koalíciós partnerei, a Robert Fico vezette Smer, valamint az Andrej Danko által irányított SNS mellett, a Rudolf Huliak körül tömörülő, jelenleg függetlenként tevékenykedő képviselőknek is köszönetet mondott.

A kollégáim gyakran mondják, hogy rendkívül keményfejű vagyok, és igazuk van 

– ismerte be Tomáš, aki arra is utalt, a jövőben sem lesz finomabb, ha ezen múlik, hogy teljesíteni tudják a kormányprogramban foglaltakat.

A pótlékok is emelkednek

Bár a minimálbér emelése legfeljebb a lakosság 6 százalékát érinti, érdemes megjegyezni, hogy az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkavégzésért járó bérpótlék összegét is a minimálbér összegéből számítják ki. A módosítás így a vártnál jóval több munkavállaló fizetésének nagyságára lesz hatással.

A munkaügyi minisztérium számításai szerint ez a változás a cégeknek nagyjából 110 millió euróba kerül majd, a közigazgatási kiadások pedig legalább 32 millió euróval emelkednek.

Marad a régi forgatókönyv

A minimálbérről szóló törvény módosítása számos változást hoz, akad azonban egy terület, ahol továbbra is érvényben marad a régi forgatókönyv. A munkáltatók és munkavállalók érdekvédelmi szervezetei ezután is lehetőséget kapnak, hogy július végéig megállapodjanak a következő évi minimálbér nagyságáról. Ha a szociális partnereknek nem sikerül megegyeznie, akkor augusztus végéig még háromoldalú egyeztetéseket folytathatnak, amiből már az állam is kiveszi a részét. Amennyiben ez utóbbi is eredménytelenül zárul, életbe lép az automata, amely a két évvel korábbi átlagbér 60 százalékában szabja meg a minimálbér összegét.

Segített az ultimátum

A parlament októberi ülésének napirendi pontjai közül az utóbbi napokban kétségkívül a minimálbérről szóló törvény módosításának jutott a legtöbb figyelem. Ez egyebek mellett annak tudható be, hogy a javaslat miatt éles szóváltás alakult ki a munkaügyi miniszter, Erik Tomáš, valamint a Szlovák Nemzeti Párt vezetője, Andrej Danko között. Danko ugyanis azt szerette volna, ha a minimálbér mellett a minimálnyugdíj is gyorsabban ütemben emelkedne. A munkaügyi miniszter azonban szakmaiatlannak, valamint gazdaságilag megvalósíthatatlannak nevezete a nemzetiek vezetőjének tervét.

Tomáš végül olyannyira megelégelte, hogy a legkisebb koalíciós párt blokkolja a javaslat jóváhagyását, hogy néhány hete ultimátumot adott a kormánynak. 

A minimálbérről szóló törvényt mielőbb napirendre kell venni. (...) Amennyiben ez nem teljesül, a Hlas nem támogatja a konszolidációs csomag elfogadását

– jelentette ki alig egy hónapja Erik Tomáš, így Danko végül kénytelen volt engedni.

Sajtóértesülések szerint Andrej Danko döntésének hátterében az áll, hogy a koalíciós tanács hétfőn megegyezett, hogy mindhárom kormánypárt támogatni fogja a módosítást. A nemzetieknek pedig azt ígérték, a következő hónapokban a minimálnyugdíj emeléséről is tárgyalni fognak.

Végül maga Tomáš is megerősítette, hogy a zárt ajtók mögött zajlott egyeztetések alkalmával sikerült maga mellé állítania az SNS képviselőit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?