A tüntetések szervezői ellen tett feljelentést az ügyész még januárban elvetette

Egy tisztességes Szlovákiáért
Pozsony |

A névtelen büntetőfeljelentést, amelyet a Tisztességes Szlovákiáért tüntetések szervezői ellen tettek államcsíny szervezése és korrupció ügyében, a Pozsony I Járási Ügyészség ügyésze még január elején elvetette, derül ki Matej Izakovič, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivőjének nyilatkozatából.

 

„A Pozsony I Járási Ügyészség ügyésze, miután kikérte és áttanulmányozta az ügyiratot, január 8-án a büntető törvénykönyv 197-es paragrafusa első bekezdésének d pontja alapján határozatot adott ki, mellyel elvetette a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés képviselői ellen tett névtelen feljelentés ügyét, mivel nem talált indokot büntetőeljárás indítására” – reagált hétfőn a TASR kérdésére Izakovič.

A döntés indoklásában az áll, hogy a büntetőfeljelentés nem említett semmilyen konkrét, időben vagy térben behatárolható eseményt, és nem utalt meghatározott személyek konkrét tevékenységére sem. Nem következett belőle semmi olyan bűncselekmény gyanúja, melyet egy konkrét személy követett volna el. A határozat január 8-án jogerőre emelkedett.

 

A tüntetések szervezőit tavaly októberben jelentették fel. Erről a Markíza TV tájékoztatott vasárnap (2. 10.) este. A feljelentésben az szerepelt, hogy államcsínyt készítettek elő, és hogy Soros György üzletember pénzeli őket. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) fokozatosan elkezdte beidézni kihallgatásokra a szervezőket, elsősorban a pénzügyeiket és a bankszámláikat vizsgálták meg. A szervezők ezt zaklatásnak és megfélemlítésnek nevezték, a rendőrség állásfoglalása szerint viszont a hatóságok a korrupció gyanúját vizsgálták ki, és olyan személyeket idéztek be, akiket kihasználhattak vagy megkárosíthattak.

A televízió ugyanakkor rámutatott, hogy az ügy kivizsgálása során az ügyészség és a rendőrség is hibázott. Az ügyet a speciális ügyészségtől végül a járási vette át, és menesztették Peter Hraškót, a NAKA vezetőjét, aki pontatlanul tájékoztatta Milan Lučanský rendőrfőkapitányt az ügyről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?