A többség szerint Pellegrini kezelte jobban a koronavírus-krízist

Pellegrini Matovic
Pozsony |

A Focus legújabb felmérésben arra voltak kíváncsiak, hogy a megkérdezettek szerint Peter Pellegrini (Smer) vagy  Igor Matovič (OĽaNO) kezelte-e jobban a koronavírus-válságot.

A megkérdezettek 37,6 százaléka gondolta úgy, hogy a vírusvédelmi intézkedések terén Peter Pellegrini (Smer) korábbi kormányfő teljesített jobban, míg 21,6% szerint a jelenlegi kormányfő, Igor Matovič (OĽaNO) preventív intézkedései voltak hatékonyabbak. A felmérésben résztvevők 32 százaléka úgy véli, mindkét politikusnak egyformán sikerült kordában tartania a kialakult helyzetet.

A felmérésből az is kiderül, hogy a jelenlegi miniszterelnök munkáját többségében az aktuális kormány választói méltatták. Matovič támogatói leginkább az OĽaNO, az SaS és a Za ľudí párt szavazói voltak, míg Pellegrini mellé a Smer, valamint a Marian Kotleba nevével fémjelezett ĽSNS párt szimpatizánsai álltak.

Különös, hogy a kormányon lévő Sme rodina párt választói közül a többség Pellegrini mellett tette le a voksát.

A közvélemény-kutatást április 15. és 17. között végezték 1016 résztvevő bevonásával.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?