A Tipos főnöke is befejezte

Pozsony |

<p>Leváltották az állami Tipos vezérigazgatóját, Ladislav Kriškát, miután kiderült, szolgálati hitelkártyájával fizette ki egy prágai cipőüzletben közel 5 ezer eurós bevásárlását.&nbsp;</p>

Kriška, akit a Smer jelölt a tisztségbe, még tegnap is azt állította,nem lát kivetnivaló abban, hogy állami pénzből vásárolt, az összeget ugyanis visszafizette. A Tipos főnöke október 4-én, egy prágai luxus cipőboltban fizette ki 4847,70 eurós számláját szolgálati arany Visa bankkártyájával. A Baldinini boltban cipőkön kívül ruhákat is árulnak, Kriška nem volt hajlandó elárulni, konkrétan mit vett. Ezen kívül októberben még a prágai InterContinental szállodában is fizetett egy számlát a céges hitelkártyával, pontosan 85,87 eurót. Azt, hogy a szolgálati hitelkártyát használta magáncélokra, Kriška tegnap azzal magyarázta, hogy Csehországban „kellemetlen helyzetbe“ került. Lányával volt Prágában, akit műtétre vitt, a beavatkozást magán bankkártyájával fizette ki. „Nem vette észre, hogy ezen a kártyán túllépte azt az összeget, amit egy nap elkölthet róla, s mivel már a kasszánál volt, úgy döntött, a bevásárlást a szolgálati kártyával fogja kifizetni“ - közölte a Tipos szóvivője sajtónyilatkozatban, amelyet úgy kezdett, hogy „minden szülő számára a gyermeke az elsődleges, s ez Kriška esetében sem volt másképp“. Hogy mi köze van a lányának a bevásárláshoz, már nem részletezte. A Tipos által tegnap közzétett állásfoglalásban az állt, hogy Kriška nem sértette meg a cég belső szabályzatát, az összeget visszafizette. Azt, hogy mikor, már nem árulták el. A Sme napilap információi szerint november 7-én, tehát több mint egy hónappal a vitatott bevásárlás után. Kriška -saját bevallása szerint - sajnálja ezt a mulasztást, állítólag soha korábban nem használta magáncélra a szolgálati hitelkártyát, s bár nem gondolja, hogy súlyos vétséget követett el, kész lemondani posztjáról. Beatrice Szabóová, a kormány szóvivője tegnap délután közölte, hogy a Tipos főnökét leváltották. Nem ez volt az egyetlen gyanús kiadás a Tiposnál Kriška igazgatása alatt. A társaság májusban 49 ezer eurót fizetett egy reklámügynökségnek egy kommunikáció alapelveit taglaló dokumentum kidolgozásáért. Több reklámügynökség jelezte, hogy hasonló elemzéseket más cégeknek 10 ezer, legfeljebb 20 ezer euróért szoktak elkészíteni. A Tipos s a dokumentumot kidolgozó Jandl ügynökség ezt az összeget az elemzés igényes tartalmával magyarázta.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?