Az esztergomi vár lovagtermében tartott közgyűlésükön fogadták el a térség polgármesterei az Ister-Granum Eurorégió fejlesztési programját. A települések fejlesztési koncepcióival összhangban elkészült programmal válik a térség a Brüsszel által elfogadott és előírt feltételeknek megfelelő eurorégióvá.
A térség érdekeit szolgálja
Az Európai Unió pénzügyi forrásaiból a regionális politikák támogatására fordítandó alapokból a a 2007-2013 közti uniós költségvetési periódusban lehetőség nyílik az uniós normáknak megfelelő programrégiók fejlesztéseinek, beruházásainak támogatására. Ezeknek az elvárásoknak kívánt megfelelni a 2003 novemberében megalakult Ister-Granum Eurorégió a fejlesztési program elkészítésével és elfogadásával. A dokumentumot Esztergom megbízásából a Pro Ruris Kkt. dr. Kulcsár László, a gödöllői Szent István Egyetem professzora vezetésével készítette el.
A tervezési folyamat első szakasza a helyzetfeltárás, amelynek során ismertették az Eurorégió fejlesztésével szorosan összefüggő gazdasági és társadalmi szektorok helyzetét, fő sajátosságait a fejlesztési stratégia megalapozásához. A második szakasz a fejlesztési „forgatókönyvek” elkészítése volt, ennek eredményeként három forgatókönyvet ismertettek a szerdai közgyűlésen. A polgármesterek által kiválasztott változat segítségével a régió maximálisan kihasználhatja lehetőségeit és adottságait. A szereplők közötti hatékony koordinációval optimális fejlődési trend alakul ki, a régió forrásvonzó képessége, nemzetközi ismertsége és elismertsége nő. A dokumentumba beépítik a régiós települések fejlesztési elképzeléseit, terveit, amelyeket a közgyűlésen ismertettek a javaslathoz hozzászóló polgármesterek. ĺgy a régió adottságait maximálisan kihasználó fejlesztési forgatókönyv szerint a közlekedés, az ipar, a mezőgazdaság valamint a turizmus területén olyan fejlesztéseknek kell megvalósulnia, amelyek a települések fejlesztési terveivel teljes összhangban szolgálják a térség érdekeit. (KGY)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.