Pozsony. Ismét sztrájkkal fenyegetőzik a pedagógusok szakszervezete. Ha a Dzurinda-kormány június 10-éig nem teljesíti követeléseiket, az oktatásügyi dolgozók beszüntetik a munkát és az utcára vonulnak.
A tanév végére sztrájkot hirdetnek a pedagógusok?
A tervezett akció időpontjáról és tartamáról egyelőre nincs döntés, közölte Ján Gašperan, a pedagógus-szakszervezet elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. A pedagógusok az oktatási és a pénzügyi tárcával, valamint az iskolafenntartó önkormányzatokkal folytatott egyeztető tárgyalások lezárásáig, május 31-éig semmiképp nem kezdenek tiltakozó akciókba. A hónap végéig kiderül, mennyi pénzt kapnak az iskolák múlt évi adósságállományuk törlesztésére. Ján Gašperan figyelmeztetett, az oktatási intézmények idei működtetéséhez további 1 milliárd koronára lenne szükség.
A pedagógus-szakszervezet azt is követeli, hogy a kormány növelje a diákok száma után járó támogatás, azaz a fejkvóta nagyságát, főként az óvodák esetében, ahol a szükségesnél gyermekenként legalább 7 ezer koronával alacsonyabb a normatív támogatás öszszege.
A kollektív szerződés értelmében szintén követelik, hogy emeljék mind a pedagógusok, mind a nem pedagógus iskolai alkalmazottak bérét.
Ivan Mikloš pénzügyminiszter ígéretet tett, hogy augusztus elsejétől 7%-kal emelik a közoktatásban dolgozók fizetését.
A béremelés – az egyetemi tanárok kivételével – a felsőoktatásban dolgozó nem pedagógusi alkalmazottakat is érintené. Gašperan szerint sem Ivan Mikloš, sem Martin Fronc oktatásügyi tárcavezető nem adott érdemben választ a pedagógus-szakszervezet felvetéseire.
A szakszervezet úgy látja, a regionális oktatásügy támogatására jövőre legkevesebb 3 milliárd, a felsőfokú képzés finanszírozására pedig minimum 1,4 milliárd korona kellene. (ervé, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.