A tábornokok szerint Oroszországnak egyértelmű a célja

gf

Miután Oroszország rakétát lőtt Kárpátaljára, a szlovákiai lakosoknál a helyzet biztonsági aggályokat vetett fel. Szakértők elmagyarázták, mi Putyin legújabb terve.


 

A védelmi miniszter a kárpátaljai rakétatámadás után közölte, hogy egyelőre nem erősítik meg a keleti határt. „A helyzetet a hét minden napján 24 órában felügyeljük, és a fejlemények alapján reagálunk meghatározott számú katonák kihelyezésével, az igény naponta változik” – írták hivatalos közleményükben.

A kárpátaljai vasúthálózat elleni támadás nem lepte meg a NATO egykor legmagasabb rangú szlovák tagját, Pavel Macko nyugalmazott tábornokot. „Ukrajna nagymértékben függ az elágazó vasúthálózattól. Szüksége van rá az utánpótláshoz, ugyanakkor kulcsfontosságú az ukrán erők megfelelő hadianyag-ellátása szempontjából” – magyarázta a tábornok.

Hozzátette, az is közrejátszik, hogy az utóbbi napokban a fegyverszállítmányok megsokszorozódtak. Macko szerint pedig ez nemcsak abban segíti az ukrán erőket, hogy védekezzenek, hanem az orosz csapatok kiszorításában is szükségük van rájuk. A tábornok úgy véli, hogy a határainkhoz közeli támadások folytatódni fognak.

Szlovákiát az orosz agresszió egyelőre nem fenyegeti közvetlenül. „Szorosan figyelemmel kell kísérnünk a helyzetet, a területünkre történő véletlen behatolásra is fel kell készülnünk. Egyelőre azonban nincs okunk megerősíteni a szövetséges csapatok jelenlétét a határainkon” – zárta Macko. Andor Šándor cseh tartalékos tábornok és biztonságpolitikai szakértő sem gondolja azt, hogy a kárpátaljai támadás előrejelezné a konfliktus eszkalálódását Ukrajnán kívülre.

Šándor a támadások mögött egy másik célt lát. Nézzük, mire számít Macko tábornok május 9-vel kapcsolatban! Válaszok a galériában!

Galéria

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?