A szövés-fonástól a nemezelésig – kitűnő és hasznos szórakozás

Csuhé. Sustyé. Tilolni, héhölni... – még mielőtt a kedves olvasó azt hinné, hogy agyamra ment a meleg, gyorsan leszögezem, szó sincs róla, csupán a Dörmögő Hagyományőrző Gyermekcsoport táborában hallott legízesebb szavakat idéztem fel.

Nánán jártunk tegnapelőtt. A községi hivatal parkjában tucatnyi nebuló foglalatoskodott az asztaloknál a játék örömébe feledkezve. Pedig dolgoztak, csodálatos díszek, tárgyak kerültek ki a kezük alól. Amikor ezek a sorok megjelennek, már azt a kopjafát-emlékoszlopot is felavatták, amit Nemes László esztergomi művész készített a gyerekek segítségével. Ahogy azt Nagy Csillától, a tábor vezetőjétől megtudtuk, a Dörmögő évek óta rendszeresen szervez foglalkozásokat, a hagyományos ünnepvárókon, karácsony, húsvét is készítenek díszeket, ajándékokat, mézeskalácsot sütnek. Kizárólag természetes anyagokkal dolgoznak, s a kézügyesség fejlesztése mellett arra is ügyelnek, hogy a lurkók ősi, ma már szinte feledésbe merült kézműves-mesterségek alapjaival ismerkedjenek meg, így becsülve meg mindazt, ami a hagyományból értékálló és minőségben példamutató. Nagy Csilla magyarországi kézműves-találkozókon szerzett tapasztalatokat, s mivel már az előző rendezvényeknek is nagy sikere volt, ezért került sor a mostani foglalkozásokra is, környékbeli és magyarországi mesterek közreműködésével. A kötélkészítés fortélyait az ipolyszalkai Joachim bácsitól leshetik el, a szövőszéken szövést szintén szalkai néniktől tanulhatják meg, de a batikolás, nemezelés, virágkötészet, makramézás, kő- és üvegfestés, rongyvirágkészítés stb. alapjait is elsajátíthatják. Igazán színes tehát a választék, s ahogy körülnézünk, a gyerekeket szinte mindegyik műfaj érdekli, az egy hét alatt ki is próbálták valamennyit.

DÖGLÖTT HAL – GYÖNGYBŐL

Benn az épületben egyik asztalnál gyöngyfűző, gyöngyöt ragasztó kicsiket pillantunk meg. Pásztor Peti keresztes pókot készít, Palla Ákos színes óriáslepkét, Csizmadia Gabi pedig egy krokodilt varázsol a gyöngyökből. Jót nevetünk, amikor Menyhárt Dani közli, hogy ő döglött halat csinál. Egy másik asztalnál éppen batikolnak, a barti Csepec László avat be a szakma rejtelmeibe. Itt most trikófestésről van szó, s Laci kétfajta technikával dolgozik, az egyiknél gumis rétegű festéket visz az anyagra, bármilyen alakzatban, sablon szerint akár, a másik esetben ezt még be is festi s aztán kifőzi. A gumis réteget le kell vasalni. Lényeg, hogy miképp kombinálja a festékeket s hogy természetes vagy szintetikus alapanyagot festünk-e meg. Mint megtudjuk, a cérnatrikók a legideálisabbak, ezek ugyanis az összes színt „fogják”. A Laci körül foglalatoskodó gyerekek épp csillagjegyeket készítenek a trikókra. Továbblépve a rongyvirág-készítőket látjuk, Kecskeméti Anna foglalkozik a fiatalokkal. Csodaszép virágok, sőt egész virágcsokrok születtek már meg, csak türelem kellett hozzá, pici kézügyesség és varráskészség, puha, s lehetőleg vékonyabb pamutanyagok. Ezekhez képest a műanyag virágok valóban undorító giccsek –mormogom magamban. Mint megtudjuk, Anna a szalmafonás mestere is, de idén ezt nem tudják kipróbálni, mert nincs megfelelő minőségű alapanyag.

A KÖTÉLVERŐ MESTER

A terem végében egy pöttöm kisfiú kötelet fon, komoly, elmélyült arccal tevékenykedik, Joachim bácsi időnként megigazítja a szálakat és megmagyarázza a további teendőket. Nyitrai Márknak hívják a kissrácot, s annyira belefeledkezett a kötélfonásba, hogy ránk se néz, úgy válaszolgat. Szintén jót kacagunk, amikor Márk tudatja: a kutyájára készíti a kötelet, úgy viszi majd sétáltatni. Az idős kötélverő mester, Józsa Joachim árulja el, hogy pontosan mit is csinálnak: éppen hármaznak. Ez lényegében a technikát jelenti, két szálat összevernek s a harmadikkal sodorják össze, így készül el a kenderkötél. Joachim bácsinak az édesapja is kötélverő mester volt, s bár ő elsajátította a szakmát, igazából a kosárfonást műveli, fűzfavesszőből. Szalkán valamikor szinte mindenkinek volt kenderföldje, a helyiek ebből kötelet, zsákokat, ruházatot készítettek. Először úgymond kinőtték a virágos kendert. Ezt az Ipolyban vagy a patakban áztatták két hétig, amíg leázott a kender színe – ez volt a kóc. Szárítás után az ún. székben mosófával összetörték. Utána jött a tilolás. Ezután jött a héhölés, avagy gerebenezés. Ez azt jelenti: kifésülték a kenderszálakat. Gerebenezéskor a gyengébb minőségű kóc ottmaradt, a jobbat, a cérnának valót feltekerték. Fonáskor rokkán a finomabb fonállal dolgoztak, a vastagabbal guzsalyon, orsóval. A gazdagabbak tiszta pamutból készült ruházatot hordtak, a kevésbé tehetősek fele pamut, fele kendervászon anyagokat, a legszegényebbje csak tiszta vászon gatyát-inget hordott. Joachim bácsi még rengeteg érdekességet mesél, de tovább indulunk, hiszen egy régi szövőszék kattog mellettünk, Szép Valéria néni tanítja a kislányokat az egykori mesterségre. Mint elmondta, 1952-től dolgozik a gépen, számtalan ruhát, szőnyeget készített már, még a kelengyéjét is ezen állította elő. A kendervászon mellett gyakran felhasználtak rongyokat, régi ruhamaradékokat is. Ma is főleg rongy az alapanyag. Egy egy szobányi padlószőnyeg kb. 10-12 nap alatt készül el, s ez kb. 35 rőf hosszúságú fonalat jelent. Vali néni dicséri a gyerekeket, nagyon finom, apró mozdulatokkal, ám ügyesen szőnek. A nánai Nagy Sarolta egy csodaszép szőnyeget készített a saját szobájába. Ám a hatéves Hopka Emese sem ügyetlenebb, a kislány kukoricacsuhéból, azaz sustyéból, vagyis a kukoricacső megszáradt héjából készít éppen babát és szitakötőt. Ahogy a gyereksereg boldog zsibongásában továbbhaladunk, egyszercsak finom illat csapja meg az orrunkat: épp méhviaszból sodornak gyertyákat. Török Erzsébet mondja el, hogy a legjobb, legformálhatóbb, s természetessége miatt a legegészségesebb anyag ez a gyertyakészítésre, égetéskor páldául nem szabadul fel káros anyag, mint a klasszikus gyertyák esetében. A lurkók élvezettel gyurmáznak, rakják a kanócot, apró díszeket applikálnak az elkészült gyertyákra. Két lépéssel odább az elsős Nyitrai Dani makramézik, azaz csomózik, karkötőt készít cukorspárgából, s amint azt Mészáros Évától megtudom, a kissrác rövid idő alatt megtanulta a dolgot, pedig ilyen korban jó, ha a cipőfűzőnket be tudjuk kötni. A park árnyas fái alatt egy másfajta foglalkozásra is rábukkanunk: a farnadi Laiszner Mária követ fest a nebulókkal, ill. a már színezett kavicsokra szalvétamintákat ragasztanak, impregnálják s kész a mű. Mi is kaptunk egyet emlékbe. A gyerekek nagyszerűen érezték magukat egész héten, s holnap még vár rájuk egy hegyfarki kirándulás is. Ahogy Nagy Csilla mondta: hasznosan, s egyben a szépérzéküket fejlesztve töltötték el az idejüket. S nem csak nánai kicsikről van szó, a környék szinte valamennyi falujából érkeztek kíváncsi, ügyes diákok.

„JÖVŐRE IS MEGRENDEZZÜK”

– jelenti ki mosolyogva Matuska Zsuzsanna, Nána polgármesterasszonya, aki egyben a Csemadok helyi szervezetének elnöke is. Mint elmondta, szívesen támogatják a hasonló kezdeményezéseket, mert ezek hasznos, léleképítő, s ugyanakkor sikerélményt nyújtó rendezvények. – Az eltelt pár napban rendkívül kedvező tapasztalatokat szereztünk, s magam is látom, mennyi mindent tanulnak meg játékosan a gyerekek, nem beszélve arról, hogy közben szinte észrevétlenül öröklődik a hagyomány. Ha nem is lesznek belőlük mesterek, de azért megtanulják becsülni a régi dolgokat, megszeretik, értékelni fogják a régi eljárásokat, technikákat, s ami roppant lényeges: nem felejtik el, hogy-mi készült nagyszüleinknél, dédszüleinknél otthon, egy sajnos ma már nem létező faluközösségben. Hiszen lassan nem lesz, aki átadja nekik ezt az évszázadokon átívelő tudást. Már csak ezért is érdemes tábort szervezni- teszi hozzá a polgármesterasszony, amikor elbúcsúzunk. Mit lehet ehhez hozzátenni? Az ún. kulcsos gyerekek unatkozó magányától, netán az állandóan tévé előtt gubbasztó kicsik szünidejétől ez biztos, hogy fényévekkell jobb.