A szociális partnerek szerint az ideiglenes költségvetés elkerülése a fő cél

A szociális partnerek szerint az ideiglenes költségvetés elkerülése a fő cél

Bizonyos fenntartásokkal, de egyetértett a háromoldalú érdekegyeztető tanács hétfői ülésén a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ), a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), és az Ipari és Közlekedési Szövetség (APZD) a kormány jövő évi költségvetési tervezetével. A többi résztvevő nem, elsősorban azért, mert nem volt elég idejük áttanulmányozni és megvitatni azt – jelentette ki a tanács ülése után Erik Tomáš (Hlas) munka-, szociális és családügyi miniszter.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a jelenlegi kormányt nem lehet okolni amiatt, hogy szorít az idő, ezt az előző kormány idézte elő azzal, hogy csak szeptember végén volt az előrehozott választás. „Amiben az összes tárgyalópartner egyetért, az az, hogy jobb elfogadni a büdzsét, mint az év elején ideiglenes költségvetésnek kitenni az országot” – szögezte le Tomáš.

Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter szintén a költségvetési provizórium elkerülésének fontosságát hangsúlyozta. „Ezzel kapcsolatban egyáltalán nincs tapasztalata az országnak, és elég komoly gondokat okozhat, ezért el akarjuk kerülni. Rögtön az ülés elején is ezt hangsúlyoztam” – tette hozzá.

Kamenický szerint ahhoz, hogy csökkenjen az államadósság, a következő években a GDP 1%-ának megfelelő konszolidációra lesz szükség. „Az adósság növekedni fog egészen a választási ciklus végéig, akkor jöhet el a fordulat, és fokozatosan kezdhet csökkenni. Ez az eredménye annak, hogy az előző kormánykoalíció feldúlta az államháztartást” – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?