A szlovák államfő szerint reagálni kell a magyar politikusok nyilatkozataira

Pozsony |

<p>Ivan Gašparovič államfő úgy véli, hogy a pozsonyi politikusoknak reagálniuk kellene a magyar politikusok nyilatkozataira - jelentette a közszolgálati TASR hírügynökség.</p>

A TASR szerint Gašparovič újságírók előtt nyilatkozott, de a jelentésből nem derül ki, hogy ezt mikor és hol tette. 
Gašparovič azt mondta, hogy külpolitikai téren Szlovákiának nem szabadna a homokba dugnia fejét, s úgy tenni, hogy nem lát, nem hall semmit. Az elnök ugyanakkor jelezte: nem venné szívesen az agresszív reakciókat, amelyek kárt okozhatnának a kétoldalú kapcsolatokban.
A szlovák köztársasági elnök Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének hétfői lapinterjújára reagált.
Kövér László a Hospodárské noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak. Kijelentette, hogy a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítése által Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog segítségével próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna.
Gašparovič ismételten azt mondta, hogy az ilyen szavakra reagálni kell. "Meglehet, hogy néha határozottabban. Tanúsága ennek Románia politikája, amely az utóbbi időben mintha felébredt volna aléltságából, mert rájött, hogy nem minden van úgy, ahogy gondolták, hogyan viselkedhet országukban a nemzeti kisebbség" - jelentette ki Gašparovič.
A szlovák elnök szerint intenzívebbé kellene tenni a szlovák-magyar vegyes bizottságok találkozásait, keresni kell a megértést, tárgyalni kell. "Bár megértem, hogy a tárgyalásokhoz két félre van szükség" - jegyezte meg. Gašparovič elvárná, hogy Kövér nyilatkozataival kapcsolatban a szlovákiai magyar pártok is véleményt mondjanak.
"Nem szabad agresszívnek lenni, de figyelmetlennek sem. Gyakran mondják, hogy félünk, senki sem fél. De nem lehetünk abban a pozícióban, hogy valamit nem akarunk hallani, mert az az erő, amely azután felébredhet, már olyan lesz, hogy lehetetlen lesz megakadályozni azokat a problémákat, amelyek ebből keletkeznek" - fejtette ki Gašparovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?