A szállodák éttermeiben csak az elszállásolt vendégek fogyaszthatnak

koronavírus étterem
Pozsony |

December 25-től a szállodák már nem csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik ott-tartózkodása munkavégzéssel vagy egy egészségügyi intézmény felkeresésével függ össze. Ugyanakkor csak oltott vagy gyógyult vendégeket szállásolhatnak el. Az erről szóló igazolás mellett az ügyfeleknek negatív koronavírustesztet is fel kell majd mutatniuk. Ez a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) aktuális rendeletéből következik.

Az oltott vagy gyógyult vendégeknek 72 óránál nem régebbi PCR-, illetve LAMP-tesztet, vagy 48 óránál nem régebbi antigén tesztet kell majd felmutatniuk. Nazális antigén teszt közvetlenül a helyszínen is abszolválható lesz.

A hotelek éttermeiben az elszállásolt vendégek fogyaszthatnak, de tilos lesz ünnepségeket vagy más jellegű rendezvényeket tartani.

A szállodák és a rövid távú szállást nyújtó létesítmények férőhelyeinek csak 75 százalékát lehet majd elfoglalni, az üzemeltetőnek pedig gondoskodnia kell a gyakoribb takarításról, fertőtlenítésről. A korlátozások nem vonatkoznak a hosszú távú szállást nyújtó létesítményekre és a karanténszállásokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?