A Smerrel szövetkeznek a kereszténydemokraták

Nyitra |

<p>Nem másolják az országos felállást a nagy pártok helyi vezetői – a kereszténydemokratákat még Ján Figeľ és Mikuláš Dzurinda sem tudta meggyőzni, hogy ne szövetkezzenek a Smerrel.</p>

Az SDKÚ azt is felajánlotta a KDHnak, hogy ha csatlakozik a jobboldali koalícióhoz, saját elnökjelöltet állíthat, de a kereszténydemokraták hűek maradtak a Smerhez.
A Smer és a KDH négy éve is együtt indult, előbbinek tizenhét, utóbbinak nyolc képviselője van az önkormányzatban, a többiek függetlenek. A választások után még az SDKÚ-nak és HZDS-nek is volt saját frakciója három-három taggal, de ezek fokozatosan feloszlottak. Idén az SDKÚ Összefogás néven szeretett volna jobboldali koalíciót létrehozni az önkormányzati választásokra, csakhogy a jobboldali egységnemlétezikavárosban. A KDH „kiegyensúlyozott” bal–jobb koalíciót akar a Smerrel és az SDKÚ-val, pont úgy, mint a megyei önkormányzatban – igaz, itt a HZDS-szel nem tárgyalnak. „Azt gondolom, ha ez a modell működhet a megyénél, működni fog városi szinten is” – mondta Ján Vančo, a KDH járási elnöke, aki az egyikmegyeialelnöki posztot is betölti. Az SDKÚ-ból felajánlották neki, hogy ő legyen a jobboldali polgármesterjelölt a smeres Jozef Dvonč-csal szemben, de ő nem fogadta el. „Nem a posztokról van itt szó, hanem arról, hogy a Smerrel együtt az elmúlt négy évben a választási programunk kilencven százalékát teljesítettük. Helyi szinten ez a lényeges,nempedig a pártbeli hovatartozás”–állítjaVančo.
A modell, amelyet megyei szinten 2005-ben az hívott életre, hogy az összes szlovák párt azMKPellen szövetkezett egyébként ott sem működik maradéktalanul. A Smer és a HZDS között folyamatosak az ellentétek, az utóbbi időben pedig a lévai és nagytapolcsányi kórház finanszírozása miatt a Smer és az SDKÚ viszonya is megromlott. Tulajdonképpen már csak a Smer és a KDH viszonya felhőtlen, és mivel a nyitrai körzetben megválasztott megyei képviselők többsége a helyi önkormányzatban is aktív, itt sem várható merőben más. Talán csak azzal a különbséggel, hogy városi szinten a HZDS-szel tárgyalni sem hajlandók, az SNS-t viszont szívesen látják a „kiegyensúlyozott koalícióban”.
Az SDKÚ ezek után az SaS-szel és a Híddal köt választási szövetséget, a megegyezés szerint a jobboldali polgármesterjelölt az SDKÚ-ból kerül ki. A párton belül előválasztás lesz, egyelőre Tomáš Galbavý járási elnök és Ondrej Ščurka megyei képviselő neve került szóba lehetséges indulóként. A HZDS-ben még nem döntötték el, állítanak-e saját polgármesterjelöltet, koalícióra azonban nem lépnek – mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs kivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?