A Smer cenzúrával vádolja a közmédiát

Ľuboš Blaha

A Smer cenzúrával vádolja az RTVS igazgatóját, Ľuboš Machajt, miután nem engedték be Ľuboš Blahát (Smer) a közmédia épületébe. A Smer képviselője a Sobotné dialógy című műsorban vett volna részt párttársa, Marián Kéry (Smer) helyett, ezt azonban nem jelezték előre.

A Sobotné dialógy meghívott vendégei Jaroslav Naď (OĽaNO) ügyvezető védelmi miniszter és Marián Kéry (Smer) voltak. Utóbbi helyett azonban a Smer – röviddel a felvétel előtt – Blahát küldte a műsorba, anélkül, hogy ezt előre jelezték volna. Emiatt nem engedték Blahát a szombati műsorba, és végül csak Naď kapott teret.

„A közmédia még a kereskedelmi televízió szintje alá esett, amely szintén megtagadta, hogy meghívjon engem vagy Robert Ficót a televíziós vitaműsorokba” – írta Blaha a Facebookon.

„Az, amit a Smer és Blaha tett, aljasság” – írta a Facebookon közzétett bejegyzésében Juraj Šeliga (Za ľudí). Szerinte azt követően, hogy a Smer megszegte a megállapodást, még Blaha szítja a tűzet azzal, hogy cenzúrát emleget. „Szó sincs erről! Az RTVS helyesen járt el. A Smer megsértette a megállapodást, és úgy tett, mintha semmi se történt volna. Meg vagyok győződve arról, hogy ezt előre kitervelték” – írta Šeliga, aki szerint a Robert Fico vezette Smer egyszerű propagandajátékáról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?