A Sme az MKP-ról és a Hídról

Pozsony |

<p>A legutóbbi felmérések azt valószínűsítik, hogy mindkét szlovákiai magyar párt bejut a parlamentbe. Nem kizárt azonban a másik két változat sem, tehát hogy csak egyikük kerül be a törvényhozásba, illetve hogy mind a kettő kimarad - írja a Sme pénteken.</p>

A napilap szerint bár a Híd választóit vegyesen magyarok és szlovákok alkotják, jogos ezt a tömörülést is magyar pártnak nevezni, hiszen a választási lista első tíz helyéből nyolcat magyarok, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt politikusai foglalják el. Ugyanakkor tény, hogy még a két párt bejutása a parlamentbe sem hozza meg a szlovákiai magyarságon belüli vélemények valódi pluralitását és a viszonyok letisztulását - jegyzi meg a Két magyar párt című írás szerzője.
Peter Morvay úgy véli: az MKP programja mára kiüresedett, a választókkal való kommunikációja annak ismételgetéséből áll, hogy aki magyar, az az MKP-ra szavaz, s aki nem az MKP-t választja, az nem jó magyar.
A Híd sem hozott igazi változást, s Bugár Béla nézeteinek megváltozása láthatóan egybeesik azzal, hogy ki és mikor utasította el. A Fidesz elleni kritikája is akkor erősödött meg, amikor Orbánék pártja egyértelműen kinyilvánította, hogy az MKP-t tekinti partnerének, s nem a Hidat, ami nyilván a budapesti támogatásokban is meg fog nyilvánulni.
Ugyanakkor Csáky Pál és Bugár Béla bírálatainak tartalma egybecsengett: a kettős állampolgárság megadása rosszul volt időzítve, jobb lett volna azt a szlovákiai választások után elfogadni. Az állampolgárság tömeges megadása más ország polgárainak - elvből - egyiküket sem zavarja.
Morvay szerint a Híd kezd egyre inkább az egykori szlovákiai ANO pártra, illetve a cseh Közügyekre hasonlítani: tetszetős program és sok pénz annak népszerűsítésére. Nem kizárt, hogy a választások után a párt tulajdonosainak a nevét is megtudjuk - zárja jegyzetét a Sme.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?