A SIS egykori tagja vallana Lexa ellen

ivan lexa
Pozsony |

Ľuboš Kosík, a szlovák titkosszolgálat (SIS) egykori tagja, és annak az öttagú kommandónak az egyik résztvevője, amely 1995-ben elrabolta Michal Kovač államfő fiát, a Sme napilapnak küldött nyilatkoztában kijelentette, hogy az emberrablást a SIS főnöke, Ivan Lexa irányította.

"Mindent Ivan Lexa irányított. Tudott a SIS tagjainak minden lépéséről az emberrablással kapcsolatban" - írta Kosík a nyilatkozatban. Hozzátette: az akció lefolyását a titkosszolgálat vezetőjének a helyettese, Jaroslav Svěchota ellenőrizte a közelben lévő szolgálati autójából. Lexa az irodájából adott utasításokat.

Kosík vallomást akar tenni az ügyben. A nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy tisztában van a jogi következményekkel, illetve hogy nem áll tudatmódosító szer hatása alatt és senki sem kényszerítette semmire.

Kosík a rendelkezésre álló információk szerint továbbra is börtönben van az afrikai Maliban. 2016 novemberében fogták el, miután nemzetközi körözés alatt állt. Szlovákiából azután menekült el, hogy a Legfelsőbb Bíróság bűnösnek mondta ki váltók hamisítása miatt. 

A főügyészség kedden megerősítette a Sme napilapnak, hogy Kosík egy közvetítőn keresztül e-mailben jelezte, hogy vallomást tenne és együttműködne a hatóságokkal. Kosík vallomása a Sme információi szerint Michala Hrbáčeket is érintené, aki a gyanú szerint összeállította és irányította azt a kommandót, amely elrabolta az elnök fiát.

Kosík a Lexa által vezetett SIS más ügyeit is megemlítette nyilatkozatában, például a koronatanú, Fegyveres Oszkár ellen tervezett merényletet, illetve Róbert Remiáš meggyilkolását. A merényletről Kosík már tavaly vallott a rendőrségen, még mielőtt elmenekült volna Szlovákiából. Martin Wäldl, az országos rendőrfőkapitányság szóvivője szerint folyik az állítások ellenőrzése, a vizsgálat azonban titkos. Fegyveressel ugyanakor továbbra sem vette fel a kapcsolatot a rendőrség a Sme információi szerint.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?