A sertéspestis miatt tilos a gombászás

erdők
Kassa |

Az afrikai sertéspestis már a Kassa kataszterében található erdőkben is felütötte a fejét. A vadászok a vaddisznók tömeges kilövésére készülnek, és arra kérik a lakosságot, hogy a lehetőségek szerint kerüljék az erdőket. Több járásban tilos lesz letérni a jelölt erdei ösvényekről, és a gombászást is megtiltják.

Az afrikai sertéspestis nem egész egy éve jelent meg Szlovákiában, és az eddigi három fertőzött járás – a Tőketerebesi, a Nagymihályi és a Kassa-vidéki – mellé a napokban Kassa is felsorakozott. Egy, a városi erdő területén talált vaddisznótetemben mutatták ki a fertőzést, ezzel együtt 213-ra nőtt az igazolt fertőzések száma a vaddisznók esetében.

A sertéspestis tavaly nyáron jelent meg Szlovákiában. Az első fertőzött állatokat a Tőketerebesi járásban található Örös (Strážne) egyik háztáji tenyészetében találták, amelyeknél július 25-én mutatták ki a megbetegedést. Fertőzött házi sertést azonban azóta is csak 11-et találtak az országban, az utolsót tavaly augusztusban.

A földművelésügyi tárca és az élelmiszer-felügyelet képviselői kedden találkoztak a kassai vadászokkal, hogy megvitassák, hogyan lehetne megakadályozni a fertőzés további terjedését. Az ember számára az afrikai sertéspestis ugyan nem jelent veszélyt, ám az ember is lehet hordozó, a vírust ugyanis az öltözékén átviheti az egyik régióból a másikra, veszélyesek a fertőzött állatokból készített húskészítmények is.

A fertőzés terjedésének a megakadályozása érdekében jóval több vaddisznót lőnek ki, mint korábban. Míg a 2018–2019-es szezonban 60 ezer, a mostani, 2019–2020-as szezonban már több mint 75 ezer vaddisznót lőttek ki.

„A vadászok szerepe ez esetben pótolhatatlan, hiszen a rendkívül mértékben elszaporodott vaddisznók kilövése az egyik leghatékonyabb módszere a járvány felszámolásának”

– mondta el Ján Mičovský földművelésügyi miniszter.

Alojz Kaššák, a Szlovák Vadászkamara (SPK) alelnöke szerint ezzel kapcsolatban a lakosság segítségére is szükségük lesz. „A vadászok a reggeli szürkületben és napnyugta után végzik a munkájukat, ezért arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy ebben az időszakban lehetőleg kerüljék az erdőt. Az erdőbe látogatóknak kerülniük kellene az állatok etetését és a háztartási hulladék kidobását is” – figyelmeztet Kaššák.

Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelőség (ŠVPS) igazgatója szerint nem zárják le teljesen az erdőket, és nem is tiltják meg a belépést, de az érintett régiókban tilos lesz letérni a jelölt turistaösvényekről, és a gombászást is megtiltják.

Bíreš szerint a fertőzési zónába a Kassa-vidéki járás mellett beletartozik a Rozsnyói, a Rimaszombati, a Losonci és a Nagykürtösi járás is. Ezekben ugyanolyan járványellenes intézkedésekre számíthatnak, mint ha ott is találtak volna fertőzött állatot. „A helyzet rendkívül súlyos, főként a magyar és a lengyel határon, hiszen Magyarországon nagyjából 1500, Lengyelországban pedig 1600 fertőzött vaddisznót találtak” – mondta el Bíreš, aki szerint azonban az, hogy milyen további intézkedésekre számíthatunk ezzel kapcsolatban, sokban függ a lakosság felelős hozzáállásától is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?