A részmunkaidőben dolgozók harmada szeretne, de nem talál jobb állást

Szlovákiában jelenleg 121 ezer ember dolgozik részmunkaidőben, és harmaduk szeretne teljes állásban elhelyezkedni. A részmunkaidőben dolgozók 78%-a nő.

Az Eurostat adatai szerint Európában a 20 és 64 év közöttiek 19%-a dolgozik részmunkaidőben, 2005-ben 17%, 2010-ben 18% volt az arány.

„Szlovákiában alacsony a részmunkaidőben dolgozók aránya, csupán 5%, főleg kisgyerekes anyákról van szó. Ugyanakkor a részmunkaidőben dolgozók harmada teljes állásban szeretne elhelyezkedni, de nem talál ilyen munkahelyet” - mondta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

Az EU-ban 2018-ban 31 millió nő és 9,5 millió férfi dolgozott részmunkaidős szerződéssel, a negyedük azért, mert nem talált teljes állást, a második leggyakoribb ok itt is a gyereknevelés.

Görögországban a legrosszabb a helyzet, ahol a produktív korban levők 70%-a nem teljes állásban dolgozik, és nem tud jobb munkát találni. A sorban Olaszország (66%), Ciprus (65%) és Bulgária (59%) következik.

A lista másik végén Észtország (6%), Belgium, Csehország és Szlovénia (egyaránt 7%), valamint Hollandia tanyázik (8%), az élbolyban pedig Szlovákia mellett Horvátország (szintén 5%), Magyarország (4%) és Bulgária (2%) találha tóSzámos nyugat-európai országban viszont népszerű a részmunkaidő vagy a rugalmas munkavégzés, Ausztriában az alkalmazottak 28%-ának van ilyen állása, majd Németország (27%), Belgium (24%), Nagy-Britannia (23%), Svédorsz ág és Dánia következik (21-21%).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?