A PS magyar platformja

Martin Dubéci (TASR felvétel)
Komárom |

A Progresszív Szlovákia (PS) hétfőn Komáromban mutatja be magyar platformját. A kezdeményezéshez nem csatlakoztak olyan, ismert személyek, akik korábban a Hídban vagy az MKP-ban politizáltak.

Martin Dubéci, a PS elnökségi tagja elmondta, a mozgalmukban többféle platform van, például a hívőknek és a nőknek is van ilyen szervezetük. „Elég sok magyar tagunk van, ezért úgy éreztük, itt az ideje, hogy legyen egy magyar platform is” – mondta Dubéci.

Ezeknek a szervezeteknek a munkájában azok is részt vehetnek, akik nem párttagok. „A platform célja az, hogy a mozgalmunkon belül a kisebbségi és a dél-szlovákiai régiófejlesztési témákat vigye” – mondta, és kiemelte, azt szeretnék, hogy a magyar kisebbséget érintő témákat ne csak a magyar pártok képviseljék. Dubéci, aki maga is tagja lesz a párt magyar platfromjának, elmondta, a szervezet részt vesz a Progresszív Szlovákia–Spolu koalíció választási programjának, azon belül is a kisebbségeket érintő pontoknak a kialakításában. „Szeptember közepén már nyilvános lesz ez a programunk” – tette hozzá.

A Progresszív Szlovákiának nemcsak Komáromban, hanem Dunaszerdahelyen, Nagykürtösön, Pozsonyban, Kassán, Gútán is megalakultak, vagy alakulóban vannak a magyar szervezetei, illetve ezeken a helyeken a pártnak jelentősebb számú magyar tagja van. A gútai Forgács Attila, a Hellogúta civil szervezet vezetője is tagja a PS magyar platformjának. Forgács elmondta, ő a pártba is be fog lépni, és a civil szervezetének vezetői közül többen is követik. Hozzátette, nagyon pozitív tapasztalatai vannak azzal kapcsolatban, miként áll a kisebbségi témákhoz a PS. „Így mi is tudjuk vállalni a PS-t, és feladjuk a 10 éves közéleti pályafutásunk pártatlanságát” – mondta Forgács, és hozzátette, azt tervezik, hogy Gútán is megalapítják a PS helyi szervezetét. 

A párt komáromi szervezetét Illés Claudia vezeti. Ipóth Szilárd független komáromi önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, ő maga párton kívüliként tagja lesz a PS magyar platformjának. A dunaszerdahelyi PS-tag, Váradi Krisztián pedig arról tájékoztatott, hogy a városban júniusban alapították meg a párt alapszervezetét. Komáromban, hétfőn a kora esti sajtótájékoztatón Martin Dubéci és a párt fent említett magyar tagjai és szimpatizánsai mellett jelen lesz Michal Truban, a párt elnöke, valamint Zora Jaurová, a Progresszív Szlovákia alelnöke is. 

Václav Hřích, az AKO közvélemény-kutató ügynökség vezetője a Progresszív Szlovákia magyar platformjával kapcsolatban elmondta, a pártnak van potenciálja arra, hogy megszólítsa a magyar választókat. „Természetesen ez nem mérhető össze a magyar pártok megszólítóerejével” – tette hozzá. Hřích szerint, ha csak a szlovák pártokat vizsgáljuk, a PS-nek nem kiugróan magas a népszerűsége a magyarok körében. A szakember kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a PS-nek sikerülne megismételnie a magyarok körében azt a sikert, amit az EP-választáson ért el a kisebbség által lakott területen. A parlamenti választáson ugyanis sokkal magasabb részvételi arány várható, mint az EP-választás alkalmával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?