A Speciális Ügyészi Hivatal a parlament hozzájárulását kéri Fico előzetes letartóztatásához

Robert Fico
Pozsony |

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) a parlament hozzájárulását kéri Robert Fico, a Smer elnökének és parlamenti képviselőnek az előzetes letartóztatásba helyezéséhez. Ez azokból az információkból következik, amelyeket Dalibor Skladan, a Főügyészség szóvivője bocsátott a TASR rendelkezésére.

„A Speciális Ügyészi Hivatal 2022. április 22-én kérelmezte a parlament hozzájárulását R. F. parlamenti képviselő előzetes letartóztatásba helyezéséhez” – közölte Ladislav Masár, a speciális ügyész megbízott helyettese.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség az Alkonyat (Súmrak) akció keretében Ficót és R. Kaliňák volt belügyminisztert, bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg. Kaliňákot őrizetbe is vették, előzetes letartóztatásáról péntek délután dönt a bíróság.

Parlamenti képviselő csak akkor helyezhető előzetes letartóztatásba, ha ehhez a parlament hozzájárul, és a bíróság határozatot hoz róla. A Smer vezetője politikai bosszúnak, és a legerősebb ellenzéki parlamenti párt elnöke likvidálására tett kísérletnek tartja az ellene indított eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?