Közélet

A parlament elfogadta a lex Ukrajna 3 törvénycsomagot

A törvény a háborús menekültekkel illetve a gyermekgondozással foglalkozik.
author
TASR

2022. május 24. 19:13

A menekültkérdéssel nyit újra a parlament
- Képarchívum

A törvényt a munkaügyi minisztérium terjesztette elő, a 119 jelenlévő képviselő közül 105-en támogatták.

A törvény célja, hogy azokon a területeken is biztosítsa a hivatalos gyermekgondozást, ahol az intézmények száma és kapacitása nem elegendő. A munkaügyi minisztérium emellett feltételeket akar teremteni ahhoz, hogy az Ukrajnából származó, kísérő nélküli kiskorúak számára további helyeket biztosítsanak az akkreditált gyermek- és családsegítő központokban.

Továbbá a súlyos fogyatékosság esetén járó pénzbeli és egyéb támogatásokat is kiterjesztik azokra, akiknek Szlovákia átmeneti menekültjogot biztosít, illetve bevezették annak lehetőségét, hogy a menekültek szállásköltségéért és étkeztetéséért járó kompenzáció emelésére kerüljön sor.

Az intézkedés alapvetően azokra az ukrajnai állampolgárokra és családtagjaikra vonatkozik, akik átmeneti oltalmazotti státuszt kapnak Szlovákiában.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bevásárlás k

Már a bevásárláson is igyekszünk spórolni

heger

Stabilizációs hozzájárulás az egészségügyi dolgozóknak

abroncs

Hol kötelező a téli abroncs Európában?

Karel Hirman

Energiaspórolásra buzdít az állam

f

KVÍZ: Felismered az állatot csupán a szeme alapján?

Vasárnap

Sztárunk a VASÁRNAPBAN: Szántó Balázs

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.