A párkányi Kisbojtár újra találkozott erdélyi barátaival

Ha vannak az embernek barátai – mindenki tudja –, szeret együtt lenni velük. A Kisbojtár gyermek-néptáncegyüttes két évvel ezelőtt kötött barátságot a baróti Tulipán és Mozaik táncegyüttesekkel. Az idei Őszi Városnapokon ez a kapcsolat tovább mélyült.

Ha vannak az embernek barátai – mindenki tudja –, szeret együtt lenni velük. A Kisbojtár gyermek-néptáncegyüttes két évvel ezelőtt kötött barátságot a baróti Tulipán és Mozaik táncegyüttesekkel. Az idei Őszi Városnapokon ez a kapcsolat tovább mélyült. A köztük lévő közel ezer kilométer nem jelent akadályt: már negyedik alkalommal tudták vendégül látni egymást, ezúttal az erdélyi csapat látogatott Párkányba – meséli Hégli Marianna, akit a Kisbojtárosok egyszerűen csak Marianna néninek hívnak.

Hogy merült fel a két gyermekcsoport között a kapcsolattartás lehetősége?

A baróti és a párkányi szabadidőközpont ismerkedett össze elsőként; a kapcsolatot pedig konkrétan az együttesek vezetői – Dimény Olga és én kezdeményeztük, illetve alakítottuk ki” – mondja Hégliné Bertók Marianna, a párkányi Kisbojtár vezetője. „Mi látogattunk oda először: a gyerekeket az ottani tánccsoport tagjainál szállásoltuk el. Furcsa volt számukra ez a szituáció, mert hirtelen más tájegységbe, új családi környezetbe kerültek. Talán pont ezért alakultak ki köztük olyan szoros kötődések. Eddig évente kétszer tudtunk találkozni, a köztes időszakban pedig leveleznek, e-mailt küldenek egymásnak, esetleg telefonálnak. Ebből kifolyólag pedig nem csak a gyerekek, hanem a szülők is tartják egymással a kapcsolatot.

Milyen volt ez a találkozás?

Barátaink kedden érkeztek. Október 24-én, szerdán a nyolcszázhúsz éves Kéménd község születésnapi ünnepségén közösen szerepeltünk. Fontosnak tartottam, hogy a szülőfalumba elvigyük vendégeinket – hiszen az ember egy születésnapkor örömmel látja a barátait is. ĺgy Benefi László, Kéménd polgármesterének hozzájárulásával a baróti Tulipán és Mozaik táncegyüttes, a kéméndi asszonykórus és a Gyöngyösbokréta ifjúsági tánccsoportja, valamint a párkányi Kisbojtár ünnepi műsorral ajándékozta meg az ünneplő közönséget. A kultúrműsor után pedig vendégasztalhoz hívták a jelenlévőket, ahol minden megvolt – mi szemszájnak ingere. Ezt pedig éjszakába nyúló nótázás követte.

Vendégeink másnap az Ady Endre Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjait szórakoztatták. A diákok lelkes tapssal jutalmazták a báb-, a break-, a társastánc- és a néptánccsoport előadását. Estére szabadidőközpontba pedig zenés találkozóra hívtuk össze a gyerekeket és a szülőket, ahol a párkányi városi hivatal köztisztviselői és a baróti delegáció tagjai is megjelentek. Pénteken délután barátaink a városnapok gálaműsorában szerepeltek, ahol a Kisbojtár többek között dél-alföldi táncokkal lépett fel, amellyel másnap, szeptember 27-én az Eszterlánc szlovákiai magyar néptánc fesztiválon is részt vett. Amíg mi Füleken jártunk, addig a barótiak Nyitra nevezetességeit látogatták meg – az arborétumot, a várat, és kirakodóvásár is volt aznap. Vasárnap a reggeli után könnyes szemmel indultak haza vendégeink. Mindenki fáradt volt, de a gondolat, hogy májusban a baróti napokon újra találkozhatunk, új erőt és kedvet adott a várakozáshoz.Ez a hét a Kisbojtár tagjaiban és a szülőkben, úgy a baróti gyerekek lelkében is maradandó emlékeket hagyott

Tavaly ősztől a Tücsök zenekar már nem kíséri a csoportot, azóta gyermekzenekar tölti be ezt a szerepet. Milyen változást jelentett ez a Kisbojtár számára?

„Mindig is szem előtt tartottuk, hogy a táncosok mellett zenészeket is neveljünk. A Tücsök zenekar tagjai kinőtték a csoportot, így újra kezdtük a zenésznevelést. Szerencsére sikerült. Szakképzett zenész jár hozzánk, hogy a népzene sajátos stílusát, illetve a tájegységekhez hű előadásmódot megszerettesse és elsajátítsa a gyerekekkel. Büszke vagyok rájuk. Minden kis zenész nálunk megkóstolhatja a színpadi szereplés ízét. Fontos, hogy senkit ne bántsunk meg azzal, hogy a fellépéseken csak a „jobbakat” engedjük fel. Mivel együtt gyakorolnak, vagyis a zenekar tagjai; így közülük senkit sem állíthatunk félre.

Merre jár, mivel foglalkozik most a csapat?

A nyári szünet után újra megindultak a próbák. Szeptemberben már Dorogon szerepeltünk a sörfesztiválon – negyven perces műsorral készültünk, amely kellően megnyerte a közönség tetszését. A vakáció után ilyen terjedelmű műsorral a gyerekek valóban kitettek magukért. Két héttel ezelőtt pedig az érsekújvári járási táncfesztiválon is sikerrel szerepeltünk.

Hogy lehet ennyi gyerekkel bírni – ráadásul idén már huszonharmadik éve működik a csoport az Ön vezetése alatt!

A táncosok és a zenekar is természetesen csak a szülők támogatásával működhet. Ha a szülő nem kíséri figyelemmel csemetéje tevékenységét, könnyen félresiklik a gyerek. Náluk ez nem érvényes, mert a szülők mindig is biztos hátteret alkottak a gyerekek mögött. Doppingszerünk az, hogy a csoportnak mindig vannak meghívásai. Mi pedig szívesen szerzünk örömet; jókedvünket és tánctudásunkat a legkisebb faluba is bármikor örömmel elviszszük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?