<p>A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos szerint a nemzeti kisebbségek status quoja első pillantásra kielégítőnek tűnhet, ám a jelenlegi helyzet tarthatatlan, ezért több jogszabály-módosítás előterjesztését tervezi. Mint mondta, hivatala próbája az lesz, hogy rendezze a vasúti kétnyelvűség kérdését.</p>
A. Nagy: A kétnyelvű vasúti táblák ügye lesz a kormánybiztosi hivatal próbája
A. Nagy hivatalba lépése óta foglalkozik a kétnyelvűség problémakörével. Szeretné elérni, hogy bármiféle jogi vagy technikai akadály elháruljon a kétnyelvűség bevezetése elől azoknak a településeknek a vasútállomásain, amely településeken az adott nemzetiséghez tartozók aránya eléri a legalább 15 százalékot. A kormánybiztos utalt az ekecsi vasútállomás esetére, ahol az aktivisták által kihelyezett magyar táblát az államvasutak (ŽSR) két napon belül eltávolította, arra hivatkozva, hogy a kisebbséginyelv-használati törvény nincs összhangban a vasúti pályatestek fenntartására vonatkozó jogszabályokkal.
"A kormánybiztosi hivatal alapvető próbája az lesz, amikor előterjesztem a kisebbséginyelv-használati törvény módosítására vonatkozó javaslatot a vasútállomások kétnyelvű tábláival kapcsolatban" - fejtette ki A. Nagy László.
A kormánybiztos szerint Szlovákiában nem működik rosszul a kisebbségi kultúra támogatási rendszere. Úgy véli, az „önkormányzatiság” elemének van létjogosultsága, ám az egyes szakmai bizottságokba jelölt személyek kiválasztásával kapcsolatban az a benyomása, hogy „szubjektív eljárás érvényesült”. Az kisebbségi kultúrák támogatási rendszerét a kormánybiztos bonyolultnak nevezte. Egyszerűsítésére olyan javaslatot tesz majd, hogy az összhangban legyen a szlovákiai kultúrafinanszírozás rendszerével.
Idén a dotációs rendszer 1400 igénylőnek összesen 4,5 millió eurót oszt el, s ugyanilyen összegre kapott ígéretet A. Nagy a jövő évi költségvetés tervezetével összefüggésben is.
A. Nagy úgy látja, átfogó kisebbségi törvényre lenne szükség, de ilyen jogszabályt az 1993-ban létrejött önálló Szlovákiában egyelőre nem hagytak jóvá. A biztos reméli, a jelenlegi kormánynak feltett szándéka egy érett, európai törvény elfogadása.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.